A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)
1992-10-01 / 10. szám
458 .OQSsztV" - sztvfriAiHpsvogAsL úgy döntöttem, hogy elteszem, mert nem vagyok ám olyan, hogy egyedül megegyem a rokonaim szeme láttára. Könnyű mondani: „elteszem", de hová? A szekrénybe az anyu mindennap benéz, a konyhában az összes polc tele van, de egyébként is folyton valamit kivesz onnan, ha főz. Esetleg a nagyinál? A nagyinak a nagynénim papucsot hozott. Én meg is kínáltam volna a nagyit a karamellcukromból, hogy én milyen jó kisfiú vagyok, mert adtam neki cukrot, és akkor már nem tudnám eltenni későbbre. A nagyi szobája nem jöhetett tehát számításba, annál inkább, mert semmit sem lehet elrejteni előle, például amikor apu le akart szokni a dohányzásról és tulajdonképpen már le is szokott, azért eltett magának a nagyi szobájában egy csomag „Carment", a fekete órára, ahogy mondják. A nagyi éjjeliszekrényében dugta el, és mint mondják, meg is volt neki a „fekete órája", mert a nagyi már másnap megtalálta a cigit és olyan patáliát csapott apunak, hogy csak na! - „Az erős akarat! - kiabálta. - Taknyos! - becsszóra azt kiabálta apunak - azt a ronda bagót nem képes abbahagyni! Mindjárt kell, egyből! Nem pedig eldugni későbbre! - És kidobta a „Carment". A végén mégis támadt egy ötletem: Az istálló! Van a jászolban egy sarok, egyszer odatettem egy biciklikereket, hát ott volt vagy félévet, senki se nyúlt hozzá, míg el nem dobtam. Úgyhogy fogtam a karamellcukromat és szépen beletettem abba a sarokba, ahol azelőtt volt a biciklikerék. És Matróna, a mi tehenünk, ügyet sem vetett rám. Na, és mit akarok mondani... Amikor a nagynéném elutazott Maciekkal, Albinnal és Klementynkával, el akartam hozni a cukromat a jászolból, és képzeljétek el, az a ronda marha, ez a Matróna, hát nem felzabálta mind! Csak egyetlen cukorka maradt, mert belecsúzott a résbe. Amikor ezt elmondtam apunak, ideges lett, hogy a sztaniolpapír a cukorkáról nem árthat-e meg Matrónának, nekem meg azt mondta, hogy pont azt kaptam meg, amit megérdemeltem. És elszaladt Félix bácsihoz, az állatorvosunkhoz, emiatt a sztaniolpapír miatt, én meg ittmaradtam, cukor nélkül, vállkendő, nyakkendő és új papucs nélkül, és a tetejében még mindenki nevetett rajtam... Hát mit szóltok hozzá? Na mit szóltok hozzá? írem Landau
