A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)
1992-07-01 / 7-8. szám
H SZÍV - 1992. JÚLIUS-AUgUSZTUS 357 mind elpusztulnak” (Oz 4,3). Ha szemlélődően figyeljük a teremtett világot, annak szépségét is, györtődését is, találkozunk Teremtőnkkel és beismerjük teremtett voltunkat. Egyúttal belátjuk, mennyire felelősek vagyunk környezetünkért, - mégpedig két okból. Az első ok: Mindenki függő viszonyban van a teremtett világgal. Szépen fejezi ezt ki a nagy francia költő, Paul Claudel: „A föld függ az égtől, a test függ a szellemtől, Isten minden teremtménye függ a másiktól; mindenkinek mindenkire szüksége van". A modern tudományok nagyon igazolják Claudelt. Valahányszor hatunka környezetre, láncreakciót indítunk el, vagy éppen - esetleg - e lánc egyik szemét tesszük tönkre. Szolidáris, azaz egymásért való minden élet a földön. Mindannyiunk helye a teremtés szívében van, egymáshoz kötötten minden létezővel, mindennel, ami mozog és lélegzik. A másik ok: „Isten minden ember és minden nép használatára szánta a földet mindazzal együtt, ami hozzá tartozik” (II. vatikáni zsinat Az egyház és a világ kapcsolatáról, 69.). Ezért valahányszor használom a földi javakat, jussanak eszembe azok, akiktől örököltem, akik e javakat számomra gyümölcsözőkké tették. De gondoljak azokra is, akiknek majd ezután lesz szükségük a föld javaira. Mert vannak dolgok a földön, amiket használunk, de nem használhatunk el, és mégis: tönkreteszünk, mert az utánunk következő nemzedékkel nem törődünk. Vajon hűséges sáfárai vagyunk-e annak, ami végül is nem tulajdonunk?!... A környezetvédelem egyre több oldaláról mutatkozik meg. Nem pusztán válasz - semmitmondó felelet - arra az elkeseredett megállapításra, hogy „már semmi sincs úgy, mint régen”. Nem is csak toldozás- foldozás. Nem is valamiféle ábránd hajszolása: remény, hogy egy földi paradicsom megvalósítható azzal, ha mindent a legjobban csinálunk és a technika minden vívmányát felhasználjuk. A környezetvédelem cselekvő és állandó részvétel a teremtés összhangjában, a Teremtő szándéka szerint. Azzal, hogy védjük környezetünket, kifejezzük, hogy jó az Isten, szeretetből hozott létre mindent; közösséget vállalunk az Úr Jézussal, aki halálával és feltámadásával létrehozta az emberiség kiengesztelődését az Atyával, hogy a halál már ne uralkodjék felettünk s életünk legyen, bőségben legyen. így, alázatos lelkű- lettel részt vehetünk a kiengesztelődés nagyszerű művében. Hiszen „maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. A természet ugyanis múlandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem amiatt, aki abban a reményben vetette alá, hogy a múlandóság szolgai állapotából
