A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)

1992-07-01 / 7-8. szám

346

„•KJSSZÍV” - SZ'E^TJÁJiOS'SOgÁ'K.

tartotta, elolvadt, eltűnt. Csak akkor tért magához, amikor egyszerre nagy puffanással a földre pottyant. Helyén a hálóban nagy lyuk tátongott.

„Ermi! Ermi! Remek! Nagyszerű! - Csirta örömtől repeső hangját hallotta. - Szabad vagy! Fuss! Gyorsan, gyorsan! Mielőtt jön a pók és megint hatalmába kerít!”

Ermi még kábultan ült a földön. Túlságosan váratlan és csodálatos volt a szabadulás. De azután felugrott.

„Csakhogy téged itt nem hagylak, Csirta!" - kiáltott föl, fürgén odaugrott a hálóhoz, kitörölte szeméből az utolsó könnyeket, és könnytől nedves kezével megragadta a hálót Csirta körül. A fonalak szétoszlottak a kezében. Csirta egy percen belül szabad volt.

„Rajta, repülj!" Ermi magasba hajította a kismadarat. Az nyomban kiterjesztette szárnyát, és a levegőbe lendült. Ermi csak most kezdett teljes erejéből szaladni. Néhány ugrással elérte a tó partját, és továbbfutott előre. De pár lépés után állva maradt. Cukk jutott az eszébe.

„Most már tudom, milyen érzés az, amikor az embert úgy megkötözik, hogy se kezét se lábát nem mozdíthatja. És szegény Cukkot ezzel meg az ütlegeléssel akarják megtanítani az ostobaságukra! A végén még őt is ebbe a pókhálóba dugják, meg kell szabadítanom!”

Ermi eltökélten megfordult és visszafelé kezdett futni a tó partján.

(Folytatjuk)

A kőcipó

Lengyelország tengerpartján, Oliwa városában egy ciszterci kolostor áll. Ebben a kolostorban őriznek egy cipő formájú követ, amelyről így szól a legenda:

Az 1217. esztendőben nagy éhínség pusztított a vidéken, különösen a szegények nélkülöztek. A környék lakossága gyülekezett az oliwai ciszterci kolostor előtt, mert a szerzetesek gyakran szétosztották, amit sikerült megszerezniük. Eljött oda egyszer egy gdanszki suszterinas is. Amikor sikerült egy egész cipót elkapnia, gyorsan a zubbonya alá dugta, hogy mások meg ne lássák.

Ahogy elment egy darabon, találkozott egy kétgyermekes szegény asz- szonnyal. Az asszony látva, hogy az inas rejteget valamit a zubbonya alatt, kérte ót, hogy adjon enni a gyerekeinek.- Szívesen adnék - válaszolt a suszterinas - de csak egy érdekes alakú követ viszek, amely megtetszett, hát elhoztam.

Az asszony elment, a suszterinas pedig egy idő után megéhezett és elővette a cipót, hogy egyék. Mekkorát csalódott azonban, amikor meglátta, hogy nem a kenyerét, hanem egy kőcipót tart a kezében. Igen elszégyellte magát és megbánta bűnét. Visszament a kolostorba, meggyónt és emlékül otthagyta a kőcipót, (lengyel népmese, ford. Tereza)