A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)
1992-07-01 / 7-8. szám
336 .KJSSZiV" - SZI-tWAXPSQOQAH „Megölni valakit és még azt képzelni, hogy ez jó és helyes? De hiszen ez képtelenség! Ilyesmit soha életemben nem tudnék csinálni! Ermi hangjában felháborodás reszketett. Uhu hallgatott. Ekkor hirtelen egy vékony hangocska hallatszott a földről: „Kérlek, Ermi, ölj meg engem! Énértem nem kár!” Ermi a lábához nézett. Szeme már hozzászokott a sötétséghez, úgyhogy világosan látta a földön a kis barnás alakot. Egy vakondok volt. A fiú lehajolt és óvatosan fölemelte a kis állatot. Bundája selymesen simult a markába. Apró szemét szinte nem is lehetett látni; lapátszerű lábacskái Ermi tenyerét érintették. A kis vakondok feléje emelte az orrát és ezt mondta: „Neked el kell jutnod Ogyik úrhoz. Valamennyien azt akarjuk, hogy elmenj és megmérkőzz vele. Ezen az ajtón kell átmenned. És hogy átjuss rajta, meg kell ölnöd valakit, abban a meggyőződésben, hogy ez helyes. Hát ónvelem nyugodtan megteheted. Egy ilyen csúf kis földalatti lényért, mint én, nem kár." A vakondok olyan siralmas pofát vágott ehhez a kijelentéséhez, hogy Erminek nehéz helyzetében is nevetnie kellett. „Mondd meg hát legalább, hogy hívnak" - mondta. „Ublunak engedelmeddel. Engem egész nyugodtan...” „De Ublu, hagyd már abba ezt a badarságot - szakította félbe Ermi. - Eszem ágában sincs, hogy megöljelek. És még ha meg is tenném, nem tudnám közben azt gondolni, hogy ez helyes. Lehetetlen, teljesen lehetetlen.” „Nem,nem - vinnyogta Ublu -, egy ilyen csúf földalatti állat, mint ón, nem érdemli meg az életet." „Most aztán igazán óriási ostobaságot beszélsz - jött ki a sodrából Ermi. - Hogy kinek mi a szép, az ízlés dolga. Kedves feleségednek biztosan nagyon tetszel.” „Hát igen. Ezt nem tagadhatom - vallotta be Ublu. - De...” „Semmi de! Nyugodj meg. Nem öllek meg a világért sem. Szegénykém! Hiszen minden áldozatkészséged ellenére úgy dobog a szíved a félelemtől, hogy majd kiugrik a melledből.” Ermi egész vidám lett. Jólesett tapasztalni, hogy nemcsak neki szokott dobogni a szíve a félelemtől, hanem másoknak is. Vigyázva letette a kis vakondokot a földre, és leült melléje az ajtó elé. „Eddig rendben van. De most meg kell gondolnunk, hogyan jutok el mégiscsak Ogyik úrhoz." „Engem ölj meg!” - hangzott föl egyszerre a bagoly hangja. Most mind a két szemét tágra nyitotta, nyakán fölborzolódott a toll. „Engem ölj meg! - ismételte. - Ezt nyugodtan megteheted azzal a meggyőződéssel, hogy jót és helyeset cselekszel. Én sokak gyilkosa vagyok, és
