A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)
1992-07-01 / 7-8. szám
330 wsszív" - sz'E^iyÁoiossogÁtR,- Hogyan éltek ezek a szerzetesek?- Egymástól független monostoraik életét az apát (abba, vagyis atya) mindenkire kiterjedő krisztusi szeretető és atyai tekintélye vezette. Fontosabb kérdésekben kikérte a tanácskozó testületbe (káptalan) gyűlt szerzetesek véleményét, de még a gyermekekét is, ha voltak a monostorban. Ez a szokás az ószövetségi Sámuel történetében gyökeredzett, mert a kis Sámuel volt Isten akaratának közvetítője. Életüket a közösen végzett imádság és a többnyire mező- gazdasági munka töltötte ki. Egyesek azonban könyvmásolással foglalkoztak, hogy az olvasni tudó szerzetesek a Szentírást egyedül tanulmányozhassák. Húst sohasem, vagy csak ritkán, betegség esetén, fogyasztottak. Megvalósították azt, ami a 133. zsoltárban áll: „Nézzétek, milyen kedves és jó, ha egyetértésben élnek a testvérek”. (Folytatjuk) Bibliai böngészde A házasság Az Ótestamentumban nem jelenik meg a mai értelmezésű „házasság" szó - férfi és nő törvényes kapcsolatára a Biblia a „bérit”, szövetség kifejezést használja, ugyanazt a szót, mint ami Izrael népének az Istennel kötött szövetségét jelölte. Ez a szövetség is föltételezte már az egynejűség gondolatát. Amikor Izrael hű maradt Jahvéhoz, akkor szerencsés és hatalmas volt, amikor hűtlenné vált, azaz más vallási kultuszt fogadott el, pusztulás fenyegette. A házasság mint szövetség hasonlatát egyébként a kereszténység is átvette, és jelöli vele Krisztus és egyháza kapcsolatát. Külső formájában a házasságkötés kereskedelmi megállapodáshoz hasonlított. A fiatalember számára apja szemelte ki a menyasszonyt, ő szerezte meg a lány apjának beleegyezését, és kialkudta vele a vételárat, amelyet azonban inkább jegyajándéknak vagy váltságdíjnak tekintettek. A korai zsidóságban, ha a szülők hozzájárultak, a lány tizenkettő, a fiú tizenhárom évesen köthetett már házasságot, de általában erre 18 évesen került sor. A házasságkötést kővetően elkezdődött a több napon át tartó lakodalom, melynek csúcspontja a menyegzői lakoma volt, és a menyasszony átvonulása a vőlegény házába. Az Isten által felállított házassági szeretetközösség elsősorban az utódok nemzésére irányult. Vénlánynak vagy gyermektelennek maradni a legnagyobb szégyen volt a nőnek; ezt gyakran az elkövetett bűnökért kijáró büntetésként fogták föl. A gyermeket Isten áldásának tekintették. Ezzel magyarázható volt a több- nejűség, és az ún. levirátus, azaz sógorházasság törvénye. Előírása szerint a gyermektelenül özvegyen maradt asszonyt sógorának kellett feleségül vennie, attól függetlenül, hogy nős volt-e már vagy sem, és elhunyt fivére számára utódról kellett gondoskodnia. A jobb módú férfiaknak általában két feleségük volt, mégis az egynejű házasságot tartották eszményinek. Jézus korában a többnejűség a zsidók között gyakorlatilag már meg is szűnt.
