A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)
1992-07-01 / 7-8. szám
328 „xjsszíV" - szzttfflAatosQogAm. Leszámítva azt, hogy Dóra kicsit túlzásba vitte a fecsegést és nehezen hagyta abba, valamint hogy Zsóka eszméletlenül rendetlen volt és soha semmit nem talált meg a sátorban - azt leszámítva igen jól megvoltunk. Meg aztán azért Bea meg Móni is jobban kiengedtek, főleg amikor elkezdtük gyógyítani Zsókát. Az nagyon tetszett nekik.- Gyógyítani? - elképedek. - Már miből? Rendetlenségéből? *- Jaj, ne hülyéskedj. Ez komoly. Mert Zsóka dadogott. De rettenetesen. Képtelenség volt kivárni, hogy összejöjjön egy mondata.- Azt hogy lehet gyógyítani? Pláne a táborban?- Pont a táborban lehet! Mert Zsóka csak akkor dadogott, amikor beszélt. De amikor énekelt, akkor soha! Érted? És szépen énekelt, jó hangja volt, nagyon szeretett énekelni...- Na, már sejtem... - mondom.- Bizony - nevet rám Ágota - azt mmondtuk neki, hogy mindig csak énekeljen. Ne beszéljen, énekeljen. Mindent, amit el akar mmondani, énekeljen el! El tudod képzeli, hogy ott áll a sátor közepén és azt énekli: „hová lett a koszos tegnapi zoknim?” Amikor végre kiröhögjük magunkat néhány ehhez hasonló jeleneten, amelyet Ágota érzékletesen és igen komikusán bemutat, komolyabbra váltok:- És Zsóka attól meggyógyult?- Azt nem tudjuk, mert elfelejtettünk vele beszédpróbát tenni. Végigénekeltük a tábort. De mindnyájan ám! Úgyhogy nem tudni, hogy Zsóka dadog-e még, amikor beszél, vagy sem, de azt mondta, hogy először van úgy egy csoportban, hogy nem nevetnek rajta. Mindig mindenhol kinevették, képzeld! Szegényke. Pedig hiszen nem is tehet róla. Es ez volt az első eset, hogy nemcsak nem nevette ki senki, de mindenki azon volt, hogy segítsen rajta. És ez irtó jólesett neki. (Tereza) A hirtelenszájú és irigy tollforgató így szól nagytehetségű, elismert kollégájához:- Ön csak pénzért ír, míg én becsületért.- Igaza van önnek - szól a válasz szelíden -, mindenki azért ír, amije nincsen. * * * * *- Apukám, jött egy ember, az új uszodára gyűjt.- Adj neki három vödör vizet.
