A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)

1992-07-01 / 7-8. szám

320

‘KPl'IOLl'KUS LWLXIStqi TLJÁOCOZTATÓ

éjjel-nappal ég a villany, némi szellőzőnyílás van az ágy alatt. Halálos csend van. Az ajtónyitogatásból arra lehet következtetni, hogy öten-hatan lehetünk e nemes intézményben. Nagy a fegyelem. A zárkában csak reggel lehhet föl-alá járkálni, amíg az őrség enedélyezi. Esténkint néha kivittek az udvarra. Az épület háromemeletes volt. Az udvart három méteres fal kerítette, a fal tetején vagy két méter magas szögesdrót. Egyedül sétáltam. Két fegyveres őr vigyázott rám, hogy meg ne szökjem. Lassan beképzelt lettem: micsoda értékes ember lehetek én, hogy ennyire vigyáznak rám! Este 8 után minden elcsendesedett, csak az őr járt körül halkan és figyelte, hogyan fekszünk le és azt is, hogy milyen testtartásban alszunk. Kezünket csak a takaró fölött tarthattuk.

Egyik este, úgy 9 óra tájban kinyílik a kisablak, amelyen keresztül az ételt szokták beadni, és nagyon halkan beszól az őr:- Nem akar fürödni? - kérdezi.

Azt hittem nem jól hallok. De aztán magamhoz térve, kinyögtem:- Hát hogyne akarnék!- Várjon egy kicsit - így az őr - míg befutok a fürdőkályhába.

No, de ennek is ilyen ötlete van, hogy ilyesmivel bolondítja a szegény rabot.

Várok, reménykedem. És tényleg. Jó negyedóra múlva jön a őr, kinyitja az ajtót és betessékel a folyosó végén lévő fürdőszobába. Azt mondja:- Nem kell sietni. Ha befejezte, halkan kopogjon ki.

És szinte hihetetlen, ez megismétlődött hetenkint kétszer, amíg a pécsi AVO vendége voltam.

Sőt, kérésemre azt is megtette ez az őr, hogy este elvitt a rabok számára létesített könyvtárba, és ott kedvem és ízlésem szerint válogathattam a könyvekben, és így alkalmam volt a nagy orosz klasszikusokat, Leo és Alekszej Tolsztojt, Turgenyevet stb. olvasni. Időm volt rá bőven, hiszen az én ügyem senkit sem érdekelt.

Egy reggel aztán fölkerekedtünk és ugyanaz az ávós tiszt, aki idehozott, visszaszállított a budapesti Gyűjtőfogházba. Számomra örök titok maradt, miért is kellett nekem hat hetet a pécsi AVOn tölteni, valamint az is, hogy ugyan ki lehetett az az emberséges ávós, aki nem az eszére, hanem a szívére hallgatott, amikor ilyen kedvezményeket tett nekem. Azóta is sokszor gondoltam rá hálával. És megmaradt bennem a tanulság: az ávós egyenruha alatt is doboghatott emberséges szív.