A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-02-01 / 2. szám
70 hogy érezni, aggódni, elkeseredni normális emberi dolog. Mennyivel könnyebbé válik számomra ezeknek a nehéz szakaszoknak az átélése, ha tudatában vagyok annak, hogy van egy közösség, ahová álarc nélkül mehetek, és megoszthatom velük félelem nélkül a nehézségeket, amik az individualizálás metamorfózisának szakaszaival járnak. Ha beleéljük magunkat egy kemény individualizmusba, az e- gyedüllét legmélyebb fokát elérve már be sem tudjuk látni - be sem tudjuk vallani még magunknak sem, hát még másoknak -, hogy milyen egyedül vagyunk. Ha körülnézek az utcán járva, étteremben ülve vagy áruházban sétálva, szomorú, hideg arcokkal találkozom, és az arcfesték maszkja, a színlelés maszkja, a higgadtság maszkja mögött mindhiába keresem a lelket! De sokan követnek egy másik utat! Soha a világnak nem volt jobban szüksége megértő individualizmusra, mint ma, új etikára, a- mely azt hirdeti, hogy csak akkor tudunk igazán teljes egyénné válni, ha megismerjük magunkat és elfogadjuk egymásrautalságunkat. Nemcsak intellektuális szólamként, hanem mint szívünk mélyén élő meggyőződést. Egy ilyen neoindividualizmus megengedi az igazi közösségek létrejöttét, és elősegíti a közösség tagjainak kibontakozását, teljes emberré válását. Miképpen teremtődik, hogyan születik, mint képződik egy közösség? Mielőtt ezt fejtegetném, meg kellene határozni, hogy mit is értünk a közösség fogalma alatt. Egy francia lexikon így határozza meg a közösséget: társadalmi csoport, aminek a tagjai együtt élnek vagy van közös tulajdonuk, érdekük. Egy angol lexikon a meghatározást három pontba foglalja: 1. emberek, akik egy meghatározott helységben élnek; 2. egy csoport, melynek közös érdeke van vagy közös vallása; 3. azok, akik egy közös osztozásban élnek. A magyar értelmező szótárban pedig ezt olvasom: közös élet- vagy munkaviszonyok között élő, ill. közös eszmék, célok által egyesített emberek csoportja, ilyen személyeknek egymáshoz való viszonya, együvé tartozása. Scott Peck amerikai orvos, pszichiáter és író az utolsó könyvében (Different Drum, New York, Simon and Schuster, 1987) a közösségről írva bevallja, hogy nem lehet egy mindenki által elfogadható meghatározást adni. Jobb híján így jellemzi a közösséget:
