A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-01 / 1. szám
5 3. Mennyire őszinte és hiteles az Egyház szentségeiben való részvételem? 4. Az eucharisztia vétele megtermi mindennapi életemben az ember- testvéreimmel való egység és a javukra végzett szolgálat gyümölcseit? 5. Mint közösség hogyan hozzuk összhangba imádkozó és szolgáló életünket? VASÁRNAPI GONDOLATOK Február 5. — ÉVKÖZI 5. VASÁRNAP ISTEN ÉS AZ EMBER TALÁLKOZÁSA Isten és az ember találkozásakor Isten már csendben jelen van az ember előtt. Mindig jelen van, és mi ezt csak ügy tudjuk meg, hogy fokozatosan jelenvalók leszünk neki az emberi tevékenység és a szolidaritás révén. Mivel már ott volt, azért hagyja néha, hogy hirtelen és előkészület nélkül felfedezzük. Válság, gyász, háború, tanácstalanság, betegség, szegénység... hirtelen jelezhetik jelenlétét. Mindezek a drámák ugyanazt mondják: „Ha itt lettél volna, ez nem történt volna meg. Ha a világ jelenvalóvá tett volna, nem lett volna a nyomor üressége...” Más szóval: megtörténik, hogy a szerencsétlenségben az ember felismerheti Istent távolléte révén, amikor a hozzá vezető legtermészetesebb utak az öröm, a teljesség, a boldogság. Minél inkább ember lesz az ember, annál inkább meghallgatja Isten kívánságát, aki végül is szemtől szembe akar találkozni az emberrel, személyes találkozásra vágyik. Akkor felismerik egymást a teljes szeretetközösségben. Isten volt az ima, és az embernek meg kell hallgatnia Isten könyörgését. Ezért nincs többé dilemma: Isten vagy ember. Hanem Isten az ember által és az ember Isten által. (René Habachi)
