A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-11-01 / 11. szám
521 Szívesen látják az egyetemek-főiskolák a jól felkészült végzősöket: ha a felvételi statisztikára nézünk, azt látjuk, hogy lelkiismeretes tanári munkánknak megvan az eredménye. A negyvenes évek elején Pannonhalmán nagyméretű építkezés zajlott. A munkát irányító rendtársak és a szemtanúk elbeszéléseiből tudjuk, mekkora vállalkozás volt ez: a régi bástyatornyok és falak helyén, a középkori barokk és klasszicista épületek szomszédságában újat építettek, amely szervesen illeszkedik a régihez. Ha régi fotókat veszünk kézbe - Palatin Gergely bencés képeire gondolok, amelyek az első világháború idején készültek a mai szem hiányolja a dombhajlatra épült gimnáziumot. Akinek az a feladata, hogy ebben az épületben nevelje a tizennégy-tizennyolc éves fiúkat, úgy juthat el e „hegyre épült város” egyik végéből a másikra, hogy az épületből ki sem kell lépnie. Az „F" alaprajzú gimnázium közvetlenül csatlakozik a régi épülethez: a múlt gazdag örökségét hűségesen őrizni akarjuk, amikor abban az épületben végezzük a tanári és nevelési hivatás minden fáradtságos és nehéz, de szép munkáját, mely a Szent István kora óta szinte megszakítás nélkül tartó istendicséret szomszédságában helyezkedik el. Ha a község felől tekintünk az épületegyüttes homlokzatára, középen áll a templom, az istenszolgálat helye, a két szélén pedig jobbra a gimnázium és a diákotthon, balra a könyvtár. A klasszicista könyvtárépület a múlt tudományainak és értékeinek őrzője, a diákotthon és iskola pedig az emberszolgálat helye, a jövő képviselője. A győri és pannonhalmi bencés gimnázium háromszáz fiúnak nyújt lehetőséget, hogy katolikus iskolában végezhesse tanulmányait. Egy-egy évfolyamon nyolcvanan kezdik a tanulmányokat. Az ország szinte valamennyi vidékét képviselik, a magyar társadalom minden rétegéből. Amit győri iskolánkkal együtt nyújtani óhajtunk: a keresztény, evangéliumi szellemű nevelés, a felsőbb tanulmányokra való felkészítés és a látókör szélesítése. Természetesen ezt a feladatot nemcsak saját erőnkből és nemcsak a szülők áldozatkészségével végezzük. Újra és újra megtapasztaljuk, hogy a katolikus iskolák ügyét magáénak tekinti a szélesebb egyházi közösség - nemcsak aggódó szeretetüket érezzük, hanem áldozatkész segítségüket is. És nagyon fájlaljuk, hogy nem tudunk mindenkinek helyet biztosítani iskolánkban, akik olyan szellemű nevelést óhajtanak, amilyet egy katolikus iskola óhajt és tud nyújtani. Szennay András főapát
