A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-11-01 / 11. szám
507 dunk Lourdes-ba utazott, hogy ott töltsük el a nyarat nyugodt, barátságos és vallásos légkörben. Egész hónapra ott maradtunk. Mivel már orvostanhallgató voltam, külön engedéllyel rendelkeztem, hogy a gyógyulást kereső betegeket közelről megfigyelhessem. Egyik napon éppen nővéreimmel álltam a bazilika előtti téren. Nem sokkal az oltáriszentség tiszteletére rendezett körmenet megkezdése előtt egy rokkantkocsit toló, középkorú asszony haladt el előttünk. Egyik nővérem felkiáltott. ,,Nézzétek azt a szegény fiút a tolókocsiban!" Egy kb. húszéves fiatalemberről volt szó, akit a gyermekbénulás teljesen megnyomorított. Édesanyja hangosan imádkozta a rózsafűzért, és időnként felfohászkodott: „Szűz Mária, segíts meg bennünket!" Megindító látvány volt és emlékezetetett arra a könyörgésre, amellyel az evangéliumi betegek fordultak Jézushoz: „Uram, tisztíts meg ettől a bélpoklosságtól!’’ Az anya sietett az első sorban elfoglalni a helyét, ott, ahol a püspök egészen közel haladt el a Legszentebbel a szentségtartóban. Elkövetkezett az a pillanat, amikor a püspök a fiút megáldotta az oltáriszentséggel. A fiú ugyanolyan bizalommal tekintett a szentségtartóra, mint a bénán született ember tekinthetett Jézusra. Amikor a püspök a kereszt jelét rajzolta meg a monstranciával, a fiú gyógyultan állt fel a tolószékből. A körülötte lévők szívből jövő örömmel kiáltozták: Csoda! Csoda! Mivel volt különleges engedélyem, ott lehettem az ezt követő orvosi vizsgálaton. Az Úr valóban meggyógyította. Képtelen vagyok nektek elmondani, mit éreztem és gondoltam azokban a percekben. A madridi orvosi egyetemről jöttem, ahol több professzort és évfolyamtársamat ismertem, akik a csodákból csak tréfát tudtak űzni. És most szemtanúja lettem egy olyan csodának, amit az eucharisztiában rejtőzködő Jézus Krisztus művelt. Ugyanaz a Jézus, aki élete során oly sok beteget és bénát gyógyított meg. Határtalanul örültem: úgy éreztem, mintha Jézus mellett álltam volna. S amilyen mértékben meggyőződhettem mindenhatóságáról, olyan kicsinek kezdett tűnni a körülöttem lévő világ. Visszamentem Madridba, de a könyvek kiestek a kezemből, a kísérletek és az előadások üresnek látszottak, pedig korábban igencsak lelkesítettek. Társaim állandóan ostromoltak: „Mi van veled? Teljesen elvesztetted az eszed?" Igen, valóban teljesen magamon kívül voltam: csak az áldásra emelt oltáriszentségre és a tolókocsiból fölugró fiúra gondoltam. Három hónappal később a Jézus Társaság loyolai noviciátusába léptem. Az Úr olyan módon győzött meg, ahogyan az evangéliumban tette. Csodái és tanítása révén úgy fölébresztette bennem a hitet és a szeretetet, hogy mondhatta: „Hagyj el mindent és kövess!” Az eucharisztiában lévő Úr ugyanaz volt, mint az evangéliumi. Hatalma és kívánsága is ugyanaz: növekedjék csak a papok száma, ahol a termés ilyen bőséges.
