A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-11-01 / 11. szám
505 értetek adok; ez az én vérem, melyet értetek és sokakért kiontok a bűnök bocsánatára. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Igaz, Jézus Krisztus nem irtotta ki a világból a gonoszt. Az ember, éppen úgy, mint azelőtt, szabadon dönthet Isten és felebarátja ellen. De elsőként ő emelkedett a gonoszság és a halál hatalma fölé, visszaállítva az emberek és Isten alapvető közösségét. Erre alapul a reményünk, hogy a jó erősebb, mint a hazugság és a gyűlölet. Sőt! Ő tovább él közöttünk az eucharisztiában, és mindazokban, akik hitükkel csatlakoznak hozzá. „Megszabadít bennünket, hogy egymást (a szeretetre) felszabadítsuk!” Ha az az ötleted támadna, hogy ezeket a gondolatokat a mába helyezve elmélyítsed, ehhez segítségül mellékelem személyes meditációmat. Összefoglalva: azt hiszem — és ennyi szó után kissé szomorúan hangzik —, bármennyit beszélek és írok a megváltásról, nem sokkal jutsz előbbre. Mindennél meggyőzőbben hat a megváltott ember példája. Biztosan találsz ilyet a környezetedben, nem gondolok feltétlenül csak a kalkuttai Teréz anya hősies példájára. Most már igazán (végre) pontot teszek! Köszöntelek, _ . LETTÉL? „NAGYOBBRA” SZÜLETTÉL? „NAGYOBBRA” SZÜLETTÉL? „NAGYOBBRA” SZÜLETTÉL? „NAGYOBBRA" SZÜLETTÉL? „NAGYOBBRA” SZÜLETTÉL? „NAGYOBBRA” SZÜLETTÉL? „NAGYOBBRA” SZÜLETTÉL? „NAA jezsuita rendbe felvételre (vagy információkérésre) jelentkezni lehet a következő címeken: Magyarországon: P. Morlin Imre SJ. H—1055 Budapest Stollár B. u. 18. II. em. 3. Külföldön: P. Nemesszeghy Ervin SJ. 94 Lyndhurst Ave. Toronto, Ont. M5R 2Z7 Canada „Ma az a jezsuita, akit küldetése arra szólít, hogy magát teljesen a hit szolgálatára és az igazságosság előmozdítására szentelje. Mégpedig életközösségben, közös munkában és áldozatban társaival, akik a keresztnek egy és ugyanazon zászlója alá gyűltek, Krisztus helytartója iránti hűségben egy emberibb és egy istenibb világ kialakítása céljából. ” (A jezsuita rend 32. általános rendgyűlésének dokumentumából) LETTÉL? „NAGYOBBRA” SZÜLETTÉL? „NAGYOBBRA” SZÜLETTÉL? „NAGYOBBRA” SZÜLETTÉL? „NAGYOBBRA" SZÜLETTÉL? „NAGYOBBRA" SZÜLETTÉL? „NAGYOBBRA” SZÜLETTÉL? „NAGYOBBRA" SZÜLETTÉL? „NA-