A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-11-01 / 11. szám
504 alakítottak, amely véget vetett az idegen „rendet veszélyeztető" tevékenységének. De a manó nem érte el a célját. A mozgalmat, amelyet az idegen elindított, nem lehetett már elfojtani. Követői a halála után még inkább tömörültek, sőt: emlékét ébren tartották, s tiszteletére rendszeresen ünnepségeket rendeztek. Ezek után talán érthetőbbé tudom tenni, mit jelent a „megváltás a bűntől”. Bizonyára többször érezted már otthon, milyen szép, ha a család tagjai magától értetődően rendelkezésre állnak egymásnak, s maguk közt „puha, selymes szőnnécskéket ajándékoznak”. És mennyire nyomasztó az ellenkezője, amikor valamelyikük hirtelen elveszti türelmét, mindenáron hajszolja az igazát, átgázol a másik érdekein; ha veszekedést, hatalmaskodást keres szeretet helyett... Félelmetes igazság: minden ember magában hordozza a rombolás vágyát, az ellentmondást és szembeszegülést. Szeretetlenséggel és önzéssel megtagadja saját biztonságát, nyugalmát és boldogságát. Keresztényként abban látom az ősbűnt, hogy az ember kezdettől fogva, újra meg újra nem a szerető Isten és a szerető emberek társaságában kereste a biztonságát, hanem beszűkülésként, függőségként fogta fel azt, és visszautasította, hogy ezáltal saját urává váljék. Ez a „szeretetlenség” járványként terjedt el. És Isten? O nem kényszeríti az embert, hogy hozzá visszatérjen, mert a szeretet soha nem kényszerít, hanem tiszteletben tartja a partner szabadságát. Viszont ismételten felajánlotta társaságát, a kibékülést, a bizalom helyre- állítását, magyarán: a megváltást. Mindez kézzelfoghatóvá válik Jézusnak, az Isten Fiának az életében, aki az Atya barátságáról tanít, bűnöket bocsát meg embereket gyógyít és a kitaszítottakkal egy asztalhoz ül. Jézus Krisztus az Istennek végsőkig menő ajánlata az ember felé! „ Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen (Jn 3,16). Valószínűleg észrevetted már, hogy az „idegen” tulajdonságai az ír mesében hasonlítanak Jézus vonásaihoz. De felhívnám figyelmedet egy lényeges különbségre: a keresztény tanúság szerint ez a Jézus él. Mégpedig úgy él, hogy szétszaggatta a halált, az ember tulajdonképpeni legrosszabb bilincsét. Feltámadásában megmutatta, hogy a szeretet minden emberi bűn, igazságtalanság és halálos sötét végzet felett győzedelmeskedik. Jézus Krisztusban Isten kinyilvánította, hogy végtelenül szereti az embert. Mióta Fia emberré lett és a kereszthalálban feláldozta magát, azóta Isten nem választható el a szenvedő, keresztre feszített embertől. A bűn és a baj legsötétebb magányában is közel áll hozzá az új életre felszabadító ajánlatával. Sőt, Jézus ennek a szeretetszolgálatnak egészen gyakorlatiasformáját is adta. Már halála előtt a húsvéti vacsorán (az Egyiptomból való kiszabadulás emlékén!) így szólt tanítványaihoz: „Ez az én testem, amelyet
