A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)

1989-11-01 / 11. szám

504 alakítottak, amely véget vetett az idegen „rendet veszélyeztető" te­vékenységének. De a manó nem érte el a célját. A mozgalmat, amelyet az idegen elindított, nem lehetett már elfojtani. Követői a halála után még inkább tömörültek, sőt: emlékét ébren tartották, s tiszteletére rendszeresen ünnepségeket rendeztek. Ezek után talán érthetőbbé tudom tenni, mit jelent a „megváltás a bűn­től”. Bizonyára többször érezted már otthon, milyen szép, ha a család tagjai magától értetődően rendelkezésre állnak egymásnak, s maguk közt „puha, sely­mes szőnnécskéket ajándékoznak”. És mennyire nyomasztó az ellenkezője, amikor valamelyikük hirtelen elveszti türelmét, mindenáron hajszolja az igazát, átgázol a másik érdekein; ha veszekedést, hatalmaskodást keres szeretet he­lyett... Félelmetes igazság: minden ember magában hordozza a rombolás vágyát, az ellentmondást és szembeszegülést. Szeretetlenséggel és önzéssel megtagadja saját biztonságát, nyugalmát és boldogságát. Keresztényként abban látom az ős­bűnt, hogy az ember kezdettől fogva, újra meg újra nem a szerető Isten és a sze­rető emberek társaságában kereste a biztonságát, hanem beszűkülésként, függő­ségként fogta fel azt, és visszautasította, hogy ezáltal saját urává váljék. Ez a „szeretetlenség” járványként terjedt el. És Isten? O nem kényszeríti az embert, hogy hozzá visszatérjen, mert a szeretet soha nem kényszerít, hanem tiszteletben tartja a partner szabadságát. Viszont ismételten felajánlotta társaságát, a kibékülést, a bizalom helyre- állítását, magyarán: a megváltást. Mindez kézzelfoghatóvá válik Jézusnak, az Is­ten Fiának az életében, aki az Atya barátságáról tanít, bűnöket bocsát meg em­bereket gyógyít és a kitaszítottakkal egy asztalhoz ül. Jézus Krisztus az Istennek végsőkig menő ajánlata az ember felé! „ Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen (Jn 3,16). Valószínűleg észrevetted már, hogy az „idegen” tulajdonságai az ír mesé­ben hasonlítanak Jézus vonásaihoz. De felhívnám figyelmedet egy lényeges kü­lönbségre: a keresztény tanúság szerint ez a Jézus él. Mégpedig úgy él, hogy szét­szaggatta a halált, az ember tulajdonképpeni legrosszabb bilincsét. Feltámadá­sában megmutatta, hogy a szeretet minden emberi bűn, igazságtalanság és halá­los sötét végzet felett győzedelmeskedik. Jézus Krisztusban Isten kinyilvánította, hogy végtelenül szereti az embert. Mióta Fia emberré lett és a kereszthalálban feláldozta magát, azóta Isten nem választható el a szenvedő, keresztre feszített embertől. A bűn és a baj legsötétebb magányában is közel áll hozzá az új életre felszabadító ajánlatával. Sőt, Jézus ennek a szeretetszolgálatnak egészen gyakor­latiasformáját is adta. Már halála előtt a húsvéti vacsorán (az Egyiptomból va­ló kiszabadulás emlékén!) így szólt tanítványaihoz: „Ez az én testem, amelyet

Next

/
Oldalképek
Tartalom