A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-11-01 / 11. szám
502 lek, hogy a megváltásodat próbáld úgy megmagyarázni, hogy mint mai ember tudjak valamit kezdeni vele. Marci A VÉGSŐKIG MENŐ ODAADÁS Kedves Marci! Levelem alaposan „ízekre szedted". Örülök, hogy őszintén leírod véleményed, különben igazán félreértettük volna egymást. „Jézus megváltott bennünket a bűntől” — ez semmiképp sem jelenti a gonosz végleges eltűnését a világból. Igazad van. De engedd meg hogy a bűn és a megváltás kapcsolatát — félretéve az elméletet - egy némileg megváltoztatott ír mesével illusztráljam. Persze, felmerül a kérdés: vajon te, a „mának embere” tudsz-e valamit kezdeni egy „dajkamesével”? De bízom benne, hogy az elbeszélés örök érvényű igazságát felfedezed benne. El is kezdem Hol volt, hol nem volt, volt egyszer íroszágban egy kis falu. Úgy hívták, hogy Swabeedo. Itt éltek a világ legboldogabb emberei, a swabeedo-dabok. Fülig érő széles mosollyal jártak, keltek, és kedvenc foglalatosságuk az volt, hogy puha, selymes szőrmécské- ket ajándékoztak egymásnak. Egy szép napon egy távoli sziklabarlangban a nyálkás bőrű zöld manónak az jutott eszébe, hogy leballag Swabeedóba. Alig érte el a falu szélét, máris szembejött vele egy vidáman fütyürésző swabeedo-dab. „Nemde gyönyörű swabeedo-dab napunk van?” köszöntötte csodálkozva a sötét tekintetű manót. Majd így folytatta: „Látom, szomorú vagy, ezért meg szeretnélek ajándékozni ezzel a különösen szép, lágy szőrmécskével". Máris kotorászni kezdett tarisznyájában, és a meghökkent manó orra alá nyomott egy szőr- mécskét. „Hát ez mire jó?" förmedt rá a manó bizalmatlanul. A swabeedo-dab bekötötte tarisznyáját, felfelé mutatott, ahol az égről vidáman ragyogott a nap, és szólt: „A Nagy Szellem, akitől mindent ajándékba kaptunk - még ezt a ragyogó napot is -, megmutatta nekünk, hogy az adakozás boldoggá tesz. ” A manó arca nem árulta el, hogy mennyire bosszantja ez a válasz. „Ti swabeedo-dabok olyanok vagytok, akár a gyerekek, naivak és engedelmesek", morogta, és alig tudta lenyelni fölényes vigyorát. Aztán hirtelen eszébe jutott valami és ravaszul megkérdezte: „Öregem, mutasd csak a szőrmés tarisznyádat." Számolni kezdett. „...41, 42, 43 - látom, szép számmal van még szőrmécs- kéd. De nem veszed észre, hogy mindig kevesebb lesz? Minden
