A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-01 / 1. szám
48 hogy lássa a messzi pontból kinövő kék eget vonásai kisimultak elmosódtak s glória szűrődik felülről aranylóan emléke köré LEVÉL EGY KUTYÁRÓL Ács Rózái Kedves Sárikám, elszomorított a hír, hogy kiskutyád, Daszti nincs többé. Jól ismertem, és nagyon szívemhez nőtt. Szerettem lompos, gubancos, rozsdabarna bundáját, lapos, mindig poros, nagy füleit, döcögő járását. Takaros külsejű spaniel volt annak ellenére, hogy kényeztetésed miatt nagyon elhízott. Sajnállak, hogy egyedül kellett elvinned az állatorvoshoz, „altatásra”. Helyesen cselekedtél, mert ha az embert a férje választás elé állítja, „vagy a kutya, vagy ő”, — nem kétséges, hogy a férje mellett kell maradnia. Az állat megérzi, ki szereti, és ki nem, tehát Miklós és Daszti kölcsönösen utálták egymást. Betelt a pohár, mikor Daszti játékosan ugyan, de belekapott Miklós bokájába, már nem is tudom, hányadszor. Szomorú, hogy ilyen vagy-vagy választásig ment el az ártatlanul induló családi háború... Sok keresztény ember úgy érzi, mivel az ember nagyobb értékű az állatnál, az állatoknak semmi joguk nincs az emberrel szemben. Mivel az állat is Isten teremtménye, tehát jó és szép, joga van az élethez. Az embernek nincs joga az állatot kínozni, kénye-kedve szerint bánni vele. A bibliában olvassuk, hogy Isten minden állatot az ember uralma alá rendelt, de ez nem jelenthet önkényeskedést, hanem felelős gondoskodást. Ez nemcsak az állatokra vonatkozik, hanem a növényekre és egész anyagi világunkra is. Ha nem tiszteljük és gondozzuk környezetünket — melybe a növény- és állatvilág is beletartozik —, az emberi életet is aláássuk.
