A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-10-01 / 10. szám
455 Ugyanis érdekes hasonlatot látok benne: abban az idegenben Jézus Krisztust fedezhetjük fel, aki szóban és tettekben, életének teljes odaadásával az emberiséget a halálos betegségtől: a félelem, a kétségbeesés és a céltalanság élményétől, valamint a betegséget okozó kór okától, a bűntől megszabadította. A misének ezt a megszabadítást kell újra életre keltenie a Biblia történetében (igeliturgia), az imában és a csendben, a megváltás közösen ünnepelt „játékában ”, amely az áldozásban intim, személyes kapcsolatra vezet a Megváltóval. Ebben az ünneplésben van valami különlegesség: hitünk szerint ugyanis Megváltónk testileg jelen van, sőt a hívőknek odaadja magát a kenyér és a bor színe alatt, hogy ilyen módon az Ő testének és isteni erejének birtokában induljon el a minden ember felszabadításához vezető, göröngyös úton. Eredetét tekintve az eucharisztia ünnepe a megváltás ünnepe, forradalmian felszabadító és megszabadulást sugárzó esemény. Minél inkább egy leszünk a Szabadkával, annál inkább szabaddá válunk, hogy másokat is felszabadítsunk. A Jézus Krisztus halálára és feltámadására való emlékezés tehát „veszélyes emlékezés” — mondotta a teológus Metz, mert nem nyugszik bele a világban lévő szenvedésbe, hanem sürgeti a Krisztussal egyesült keresztényt a hatalom jogtalan uralma elleni erőszakmentes ellenállásra. De - és gyakran ez a szomorú keresztény valóság — sokszor az ún. hívők (a papokat is beleértve) nem kapcsolódnak a felszabadító Krisztushoz, inkább a fogyasztás és a jólét fészkében üldögélnek ahelyett, hogy Umnk parancsára a felszabadítás keményebb útjára lépnének. Ilyenkor természetesen az isteni megváltás is hatástalanná válik. A kiszabadulás ragyogó emléke az emberi gyengeség miatt jeges, merev, rutinos tevékenységgé fakul. Nem tudom, legalább részben megfeleltem-e a kérdésedre? Le kell szögeznem azt a véleményemet is, hogy a „felülről” jövő reform nem teheti a misét újra megszabadító élménnyé! A legfontosabb az, hogy megfeleljünk az isteni megváltásnak, vagyis, hogy minden egyes keresztény újra és újra kitörjön a lustaság a megszokás, a magabiztosság szegényes hajlékából, és rálépjen a szabadsághoz vezető közös útra. Kedves Marci, minél tovább eszmélődöm leveleden és azon, amit ezzel kapcsolatban papírra vetettem, annál több kételyem támad: vajon ugyanazt értjük-e felszabadításon és szabadságon? Talán akkor érzed magad szabadnak, ha kitombolhatod magad egy versenyen, foci meccsen vagy diszkóban? (Persze, nem gondolok rosszra!) Vagy inkább azt érted szabadság alatt, ha megtapasztalhatod az emberi közösséget? így hát vaskos kérdőjel levelem végére. Vajon egy nyelvet beszélünk? Szívből remélem. „ .
