A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-10-01 / 10. szám
447 MÚLT ÉS JELEN BÁLINT SÁNDOR a tudós és az ember (1904-1980) Barna Gábor Bálint Sándor nevét általános iskolás diákként az 1960-as évek elején ismertem meg. Akkor kaptam ajándékba az 1938-ban kiadott Népünk ünnepei című kis könyvét magyartanáromtól, Baldaszti Józseftől. A könyv az esztendő néprajzáról szól, bemutatja az ünnepek, a jeles napok vallásos szokásait, s röviden ismerteti a vallásos élet néprajzát. Ezt a könyvet máig ereklyeként őrzöm: emlékeztet a szerzőre és az ajándékozóra egyaránt. Bálint Sándor néprajzkutató, népéletkutató volt. Felületes konferenciai találkozások (pl. Kaposvár, Pécs, Szolnok) után az 1970-es évek közepén kerültünk közelebbi ismeretségbe, amikor a Hortobágy környéki népszokásokat és hiedelmeket bemutató kéziratomat - véleményét kérve — elküldtem neki. Féltem a visszautasítástól, s szégyenkeztem, hogy terhelem. A kéziratot néhány ceruzás javítással küldte vissza. S a várt bírálat helyett felajánlotta segítségét a kézirat kiadásához. Első gesztusa az önzetlen segítőé volt. 85 éves lenne az idén. Ahogy közeledik augusztus 5-e, Havi Boldogasszony, a Szeged-alsóvárosi ferences templom búcsújának napja, a neki oly kedves ünnep, egyre többször jut eszembe. Itt ülve az írógép előtt mégis nehezen halad az írás; rövid egy-két oldalon felidézni alakját, munkásságát. Életem megtisztelő és szép emlékei közé tartoznak a találkozások, a — részemről nagyon is elfogódott - beszélgetések. Ezeket nem lehet elfelejteni. A nehéz az, hogy a múló idővel - halálának kilenc éve már!- emlékeink legendákká válnak, s esetleg nem a köztünk élt ember valós képét rajzolják meg. Már életében is nagy tisztelet és szeretet övezte a hitéért, hűségéért és munkásságáért sokat szenvedett Bálint Sándort, akinek most a szülőváros, Szeged szobrot állít, s akinek boldoggá avatása — bízzunk benne — a nem túl távoli jövőben bekövetkezik, hogy a keresztény magyar értelmiség örök példaképe legyen. Ki volt hát ez a rendkívüli Ember?