A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)

1989-08-01 / 8-9. szám

411

hatják, még akkor is, ha ennek következtében a halál a várt időpontnál hamarabb bekövetkezik. Az euthanázia lehetőségét támogató felfogás szerint az ilyen döntés nem más, mint a halál „passzív” eszközökkel történő siettetése, „indirekt” vagy közvetett eszközökkel gyakorolt euthanázia.

Ennek az általánosan elfogadott elvnek az alkalmazása természetesen nem mentes az ambiguitástól. A súlyos testi fogyatékossággal született gyermekek életének megmentésére irányuló orvosi beavatkozás gyakran kapcsolódik megoldhatatlannak látszó erkölcsi vagy jogi dilemmához, aminek eldöntéséhez nem mindig elégséges a szülők kívánságára való hivatkozás. A nyelésre képtelen betegek mesterséges táplálása hasonlóan nehezen megoldható kérdés olyan esetekben, amikor a felgyógyulásra már nincs remény. így érthető az euthanázia védelmére felhozott érv, ami a halál siettetésének különböző módjait látja az ilyen döntésekben, és a halál megengedése és okozása között nem lényegi, hanem csak fokozati különbséget ismer el.

Az angolszász országok szokásjogon alapuló bírói gyakorlata ma már tiszteletben tartja a szabad elhatározásra képes beteg jogát az orvosi kezelés visszautasítására még olyan esetben is, amikor az számára hasznosnak bizonyulna, vagy amikor annak visszautasítása a halál választásával egyértelműnek bizonyul. Néhány nyugat-európai országban (Svájc, Hollandia, Svédország) az „aktív” euthanázia, i.e. öngyilkosság joga is biztosítva van, amihez bizonyos feltételek mellett orvosi segítséget is szabad kérni vagy adni. Ettől a fejlődéstől igyekszik a katolikus egyház magát elhatárolni a már említett, az euthanáziára vonatkozó nyilatkozatában, amiben a vonatkozó keresztény hagyományt a jelenleg kialakult helyzethez viszonyítja. Ennek rövid ismertetésére térünk most ki.

Az Egyház álláspontja az élet, a halál és a szenvedés értelmében gyökerezik, állapítja meg a nyilatkozat. Az élet minden más emberi érték, igyekezet és társadalmi teljesítmény előfeltétele, az isteni szeretet ingyenes ajándéka. Ezért olyan nagy vétek az ártatlan emberi élet kioltása. Az öngyilkosság lényegében ugyanilyen rossz, a szerető isteni Gondviselés visszautasítása és a helyes önszeretet megtagadása. A halál és a szenvedés a bűnnel terhelt emberi élet kikerülhetetlen tényezői. A keresztény hit fényében azonban pozitív értelmet és szerepet kapnak. Szenvedésünkkel bekapcsolódhatunk Krisztus megváltó szenvedésébe, és azt mintegy kiegészítve a megváltás eszközeivé válhatunk. Különösen igaz ez a halál és a vele kapcsolatos szenvedés türelmes és alázatos elfogadására gondolva.

Mindez azonban nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a szenvedés mértékét csökkentsük, hogy életünket a halálveszélytől lehetőségeinkhez mérten megvédjük. Valójában a keresztény okosság azt javallja, hogy a szenvedést és a fájdalmat a bennünk élő istenszeretet és hősiesség mértékével tartsuk egyensúlyban, még akkor is, ha ennek az igyekezetnek közvetett, „in-