A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-07-01 / 7. szám
302 A mai világban, amikor oly nagy a paphiány, bizonyára sok ifjút hív az Úr Jézus, de talán sokan nem követik ezt a meghívást. Pedig manapság nemcsak ministrálással lehet megkapni a Szentlélek különös kegyelmét, hanem sok más szerep is jut a világiaknak az egyházban. Természetesen nem szükséges, hogy valaki szinte hallja az Úr Jézus hívó szavát erre a magasztos pályára. Elég, ha valakit a helyes szándék vezet, megvannak benne a szükséges képességek és az egyházi elöljárók alkalmasnak találják az illetőt az egyházi rend szentségének a felvételére. A régi magyarországi szokások szerint a 4. gimnázium elvégzése után lehetett kérni a felvételt a „kisszemináriumba”. így kerültem én Esztergomba, ahol a bencés gimnáziumban 4 év után leérettségiztem. Majd folytattam a szemináriumban a filozófiai és teológiai tanulmányaimat. Mindebben nem volt semmi különös esemény. Amikor azonban a harmadéves teológiai év vége felé jártunk, egy nagy változás történt életemben. Sok magyar kivándorolt Nyugat-Kanada Saskatchewan nevű tartományába. Fővárosának, Reginának érseke (J. C. McGuigan) látva a magyar papok hiányát az egyházmegyéjében, levelet írt Serédi Jusztinján bíboros érsek prímásnak, hogy hajlandó lenne-e kiengedni Kanadába egy teológust, aki már közel áll a papszenteléshez. A szemináriumban ezt kihirdették, hogy szinte missziós területről van szó a nyugat-kanadai hosszú téli hideg miatt (-35-40 C fok), és a gazdasági válság szegénysége, villany és utak nélküli hiányos civilizáció stb. miatt. Én mindezek ellenére úgy láttam, hogy amennyiben igen nagy szükség van magyar papra, vállalkozom erre a hivatásra, bízva az isteni gondviselésben. így kerültem Kanadába. A kezdet nagyon nehéz volt, de az Úr Isten nagyon jó volt hozzám, évről- évre állandóan könnyebb lett a helyzetem. Most gondolok sok paptestvéremre és a papi pályára készülőkre, akiknek talán még nehezebb volt a sorsuk, akik egyházüldözés miatt menekültek Kanadába, sokszor életüket kockára téve. Az Úr Isten ügyéért nem szabad semmitől sem visszariadnunk. „Ki Istenben bízik, nem csalatkozik.” Miután befejeztem teológiai tanulmányaimat, Regina érseke pappá szentelt 1934. szeptember 9-én. öt éven keresztül vidéki magyar telepeken működtem, ahol a téli hidegben a rossz utak miatt szánnal közlekedve sok kellemetlen kalandom volt, és az egészségemre is kissé ártalmasnak bizonyult. Egy újabb nagyobb változás történt ekkor életemben. Érsekem kinevezett a reginai Szt. István magyar egyházközség plébánosává. Ott voltam lelkipásztor 47 éven át, amíg nyugdíjba nem vonultam. Ez mindig kis számú plébánia volt, s így mindig volt egyéb mellékes állásom is, amire érsekem rátermettnek talált. Bár vannak nehézségek a papi pályán, nagy vigasz, hogy mindenki választhat abban, amire hivatást érez. Sokféle szerzetesrend van Kanadában, többféle munkavállalással. Az egyház- megyei papságnak is adhat püspöke olyan munkakört, amit a legszíve
