A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)

1989-01-01 / 1. szám

29

(Folytatás a 20. oldalról)

Életének utolsó évében Sík Sándor költészete még jobban leegyszerűsödik, megtisztul, gyermeki hite töretlen marad. Az istenközelség számára az ember növekedésével jár együtt.

Mikor kapod végső napod,

Nincs tudni agy.

Fontos csak egy: ember maradj!

Mígnem kinő Belőled ő,

Ki egy veled,

Aki embernél emberebb.

(Ember maradj!, részlet)

Sík Sándor 1963. szeptember 28-án hunyt el Budapesten mint elismert költő, irodalmár, a piarista rend és a magyar közélet megbecsült személyisége.

Talán érdemes megjegyezni, hogy a fiatal Síknak, mint több más papköltőnek, nem volt könnyű meghódítania a magyar irodalmárok élgárdáját. Ez az élgárda a Nyugat köré csoportosult. Sík hiába küldte közlésre a Nyugathoz korai verseinek legjobbjait (pl. Virág a tengeren, Ködös vizek fölött), a szerkesztő válaszra sem méltatta. A feszültség és az idegenkedés a Nyugat és Sík között hosszabb ideig elhúzódott, sőt a költőt egy szarkasztikus versre ihlette (Liliput), melyet Karinthy gúnyolt ki. Sík később nagyon röstellte, hogy megírta ezt a verset. A katolikus tanítóegyesület lapjában is jelent meg támadás ellene, merthogy „panteista és szabadszerelmet hirdet”. Hogy mennyire fájhatott ez az igazságtalan vád az érzékeny lelkű költőnek, azt a Követek c. verse mutatja. De végül e „rosszból is jó csírázott”, mert a Magyar Kultúrában hosszú tanulmány jelent meg Sík költészetéről Váradi Béla tollából. Ez pozitívan értékelte Sík költészetét. P. Bangha Béla, a Magyar Kultúra akkori szerkesztője nem csinált titkot abból, hogy a tanulmányt „expiációként" (engesztelésül) közölte a tanítók lapjának támadásáért. Hamarosan (1919-ben) a Szent István Akadémia, pár évre rá a Kisfaludy Társaság választja Síkot tagjai közé. A huszas években Sík Sándor egy jelentős irodalomtörténeti munkát ír Gárdonyi, Ady, Prohászka címen, és még a könyv megjelenésének évében, 1929-ben, a szegedi egyetem irodalmi tanszékére nevezik ki rendes tanárnak. Sikeres tanári működését bizonyítja, hogy előadásait az egyetem legnagyobb előadótermében kellett tartania, mert azokat nemcsak az egyetemisták látogatták,