A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-06-01 / 6. szám
259 melyik egy nagy gazt kihúzni, nem ment, akkor mindjárt 2-3 másik jött oda, ci- bálták a nagy gyomot, az egyszerre engedett, s mind a négyen hátrabukfenceztek. Órajavítás, cukorfőzés, autószerelés, barkácsolás, fényképelőhívás, növénygyűjtés, gépírás, csillagászati megfigyelés — a család rendszeres programjához tartoznak. A szülők nem birtoklásra, hanem létre nevelik gyermekeiket. Értékrendjük csúcsán a kettős szeretet áll, minden más ebből következik, ill. válik értékké. Igazából minden ember csak annyit ér, amennyit a jó Isten előtt ér. Mert mindazok a tulajdonságok, amelyeket az emberekben a földön nagyra értékelünk: becsületesség, igazlelküség felebaráti szeretet... — mindez és a többi itt fel nem sorolt az istenszeretet természetes következménye. Batthyány örök életbe feszülő nagy reményéről már Ödön halálával kapcsolatban szóltunk. Ahol a kincsed, ott a szíved is... A szegények orvosának élete fokozatosan az örökkévalóságba épül át. Misi testvérének váratlan halála a következő reflexióra készteti: Ilyen az élet. Lassan mindenki meghal körülöttünk, és az örökkévalóságban már több földi ismerőssel találkozunk, mint amennyi idelenn van! — Istenem, milyen végtelenül fontos, sőt egyedül fontos, hogy a lelkünkre gondoljunk és a jó Istent állandóan kegyelemért, bocsánatért és jó halálért kérjük. Minden, minden más kimérő, hiú limlom! Ebben a távlatban egyre nagyobb szorongással szemléli az európai eseményeket, a közerkölcs romlását, hazája sorsát. A neveltetésénél fogva kétnyelvű Batthyány tudatosan vallja magát magyarnak, az ősi Batthyány család leszármazottjának. „Hazáját nagyon szerette” — írja róla szóló visszaemlékezéseiben egy volt tanítónő. „Olyan ékesszólóan beszélt hazánkról gyermekeinknek! Hogy aggódott és imádkozott érte. Gyermekeit is erre ösztönözte.” 1916-ban megszerkesztett végrendeletében pedig többek között ezt olvassuk: „Gyermekeim neveltetését vallásos lelkű hitvesem gondjaira bízom. Akaratom az, hogy gyermekeim a róm. kát. egyház iránt való hűségben és hazafiasán neveltessenek.” — Az 1926-os Naplóban állandóan visszatérő téma Európa és a magyarság vallásos helyzete. Az újságok tele vannak Windischgrátz herceg frankhamisításával. Szegény, szegény Magyarország mindig új meg új gondok szakadnak rád! Kívülről szorongatnak, és belül még ilyen dolgok. Egy igaz hazafinak ez szinte sími való! Batthyány doktor született homo technicus, örömmel próbálja ki az ipar, a technika minden új vívmányát. Rémülettel látja azonban, hogy az új fölfedezések nem Isten országát, hanem a pusztulást szolgálják. Igen, igen! a technika és annak haladása áldás, de csak akkor, ha áldott kezekben van. Mert látjuk a világháborúban, hogyan használtak minden mo-
