A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-05-01 / 5. szám
217 A választás válságos pillanata volt: a keresésé, de az örömé is. Körülbelül egy percbe tellett, hogy egész figyelmemet a bennem születő kegyelemre irányítsam, s lelkem gyönge szemét hozzászoktassam ehhez a szokatlan világossághoz. Ebben a percben egész életem szakadék szélén kapaszkodott. Most azonban ez a szeretet és a béke mélysége volt, Isten szakadéka. Nem fordulhatok többé vissza, ha beleugrom a sötétbe. De ha nem szánom rá magam? Hátra sem kellett fordulnom, hogy visszanézzek: mit hagyok el. Éppen eléggé belefáradtam már mindenbe. Ez a kérdés várt tőlem választ: — Valóban pap akarsz lenni? Ha igen, mondd is ki! A himnusz végétért. A pap összefogta a vélum végeit, hogy megfogja a monstranciát. Lassan fölemelte az oltárról és megfordult, hogy megáldja az embereket. Egyenesen a monstranciára néztem. Most már tudtam, kit látok ott, és ezt mondtam: — Igen, pap akarok lenni, egész szívemmel. Ha ez a Te akaratod, tégy engem pappá, tégy engem pappá. Amikor kimondtam, már sejtettem, mit tettem utolsó szavaimmal, szavamra mekkora hatalom mozdult meg értem, döntésemmel milyen egyesülés pecsélődött meg. KRISZTUS TESTE Mezőcsáti Márton Azon a vasárnapon már a második misét hallgattam. Méltatlannak éreztem magam, hogy szent testedet ismét magamhoz vegyem. De mikor is vagyunk arra méltók, hogy magunkhoz vegyünk téged, Istennek Fia. A mise, igen, a mise a legnagyobb dráma e világon. A testté lett Ige élete. Születéstől a gyalázatos halálon át az örök remény felé. Áldozat a mise. Te tanítottad meg ezt, Krisztus, az emberiségnek Az ember felajánlása az Atyának S Te ezt az áldozatot teszed, Jézusom, természetfölöttivé. Az a kis ostya méltatlan szolgád kezében az emberi elmét meghaladó módon válik testeddé. Soha nem fogom ezt megérteni, Uram. Lejössz hozzánk a mennyből, hogy magadhoz vegyél minket.
