A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-05-01 / 5. szám
203 hiszen a vétkezés árfolyama koronként változik, mindig más a főbűn és az egykori főbűn ma érdem. Csakhogy az erkölcsbörze jegyzői nem érdekelnek, az én mércém, hogy boldogok, akik sírnak, s nálam nem a törvény számít, hanem az én egyetemes részrehajlásom a bűnök bocsánatára. (Szünet. Mindenki iszik, aki tud.) Majd: Ezt cselekedjétek, semmi mást, no meg csak annyit, amennyi belőle következik, csak ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. (Egyébként nem kell sem sírkő, sem pantheon. Ki rám gondol, attól elég egy kavics láthatatlan síromon.) VASÁRNAPI GONDOLATOK Június 4 - KILENCEDIK ÉVKÖZI VASÁRNAP KRISZTUS TANÍTVÁNYA MINDENKITŐL TANUL A szentmise olvasmányai: 1 Kir 8,41-43: Hallgasd meg az idegent is. Gál 1,1-2.6-10: Ha az emberek kedvét keresném, nem volnék Krisztus szolgája. Lk 7,1-10: Ekkora hittel még Izraelben sem találkoztam. 1976 nyarán Észak-Maliban, a Szaharának egy olyan részén utaztunk, ahol alig van növényzet. A kevés, igen-igen kis oázison csaknem mindenütt volt rendőr, aki megkérdezte honnan jövünk, és hová megyünk. Ha tudott írni-olvasni, az útlevelet is megvizsgálta. Az egyik rendőr-