A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)

1989-05-01 / 5. szám

201

bonyolultabbá tesszük) a kelyhet,

majd ismét, ezek az ismétlődések, mintha mindig minden ugyanaz volna, holott soha semmi nem ugyanaz, de mindig kísért a kísérteties egyszer-már-láttam félálom-állapot, mert valahol valami valamikor mintha újra meg újra, majd ismét

hálát adott, azt, amit adhatott a kizöldiilt belső sivatagból

és, igen: és, világkapocs,

összetartozások édesded és-jei,

gyermekek boldog

ésekkel hadaró egymondatúsága,

ez a minden-mindennel összefügg

grammatimetafizika,

lényeg és időrend madárnyelve: és

így szóit, ahogy ő is várta volna, ha nem ő, hanem őhozzá szólnak, kiszomjazottan valami fontos tartalomra — de most egyedül hagyatva, a magány hold-tájain így szólt:

Vegyétek, megint ugyanaz a vegyétek, de azóta mennyi mindent bejártam, messzire jutottam önmagámra mért világűrnyi egyhelyben-zarándokutamon, de ismét csak ennyi, hogy vegyétek

és igyatok ebből, itt most nehéz lesz jóízűt húznotok a vacsorára, nem alkalmas a pillanat, tudom, le kell öblíteni azt a valamit, mely ezúttal fekete tintahalként csapkod a gyomrotokban, ez nem a megtört kenyér, ez valami régebbi étek ott,