A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-12-01 / 12. szám
563 önszerveződését, mert ez a társadalmi fejlődés motorja. Az még nincs eldöntve, hogy a társadalmi erők szerveződése milyen mértékben lehet egyházi alapú, hogy pl. lehetővé válik-e szerzetesközösségek megalakítása is ilyen alapon, vagy csak hitbuzgalmi egyesületeké. A kormány középtávú programjában szerepel mindenesetre a vallásgyakorlattal és az egyházi ügyekkel foglalkozó jogszabályok átfogó felülvizsgálata illetőleg újraszabályozása. Kezdeti lépésként az ÁEH felülvizsgálta az 1945 és 1960 között keletkezett egyházügyi jogszabályokat, és a még 1985 augusztusában készített jelentésében javasolta az igazságügyi miniszternek a lelkiismereti szabadságra és a vallás szabad gyakorlására vonatkozó jogszabályok újrafogalmazását. Most a törvényerejű rendeletek és más, alacsonyabb szintű jogszabályok hely ett, melyeket többféle módon lehetett értelmezni, olyan egyházügyi törvényt készítenek elő, mely kiküszöböli az önkényeskedő „túlszabályozást” és ezáltal a vallásos emberek adminisztratív hátrányos megkülönböztetését. A célkitűzés az, hogy a legfontosabb mozzanatokat törvény szabályozza, és hogy ezentúl mindent meg lehessen tenni, amit a törvény nem tilt. Az egyházügyi törvény tervezete 1989-re készül el, és 1990-ben kerül az Országgyűlés elé — mondotta a Magyar Hírlapnak adott interjújában (1988. 7.15.) az ÁEH egyik elnökhelyettese. Az önkényeskedő ,,túlszabályozások” törvényes korlátozását tehát az a Hivatal és azok a személyek készítik elő, akik az önkényeskedéseket kigondolták és gyakorolták. Sokan azt várják viszont, hogy a Vallásügyi Törvénnyel szűnjön meg az a nagy apparátussal működő intézmény, mely eddig az egyház életét a rendeltetésszerű ellenőrzésen kívül megpróbálta irányítani is, és szerepkörét újra a Művelődésügyi Minisztérium vegye át. Akárhogy is javul, illetve változik az állam politikai profilja az egyházzal szemben, olyan konstantini fordulatra nem szabad számítani, mely az egyháznak jelentős közéleti szerepet és hatáskört hozhat. Az egyház számára azonban az is nagy kihívást jelent, ha lehetőséget kap, hogy az „elcsigázott és pásztor nélküli hívőknek” (Mt 9,36) szabadon közvetíthesse az evangélium jóhírét. Ha megszűnik a marxista hatalom egyházat akadályozó időszaka, az egész magyar kereszténység (a többi egyház is) az idő mérlegére kerül, s igazolnia kell, hogy vajon kovász-e még, melyet eddig erőszakkal tartottak távol a kenyértésztától, vajon evangéliumi só-e, mely ma is meg tudja ízesíteni a magyar népet éltető isteni kenyeret. Ki fog derülni, hogy nem for- dított-e a magyar kereszténység az elmúlt években túl sok energiát veszteségei számontartására, kesergésre, belső torzsalkodásra, ahelyett, hogy (a Gondviselés jóvoltából ballasztjától megszabadulva) kutatta volna az idők jeleit. Magyarországon már érzik, hogy a szabadság növekedése kihívás lesz az egyház számára. A nagyobb szabadság terheit
