A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-12-01 / 12. szám
560 a sztálinizmushoz viszonyított,,szelíd kényszer” a hívőket egyházuktól és a hatalomtól egyaránt elidegenítette. Az államhatalomnak a ,,népi egy ség’-korszakban ugyanakkor már nem volt szüksége a ,,békeharcos”, propaganda szólamokat hangoztató egyháziakra, ill. ilyen belső egyházi együttműködő csoportokra, és már 1977-ben, Lékai László esztergomi érsekké történő kinevezése után értésére adta az egyháznak, hogy a papi békemozgalom teljes megszüntetéséhez is hozzájárul, ha az egyház kéri. Az egyház belső életét is irányítani akaró egyházpolitikának a napjai 1988-ra — úgy látszik — lejártak. A fejlődés, mely Magyar- országon a ,,nemzeti egység” jegyében történt, a gazdasági és társadalmi életben — külföldről importált okokból is — súlyos krízisjelenségekhez vezetett, s szükségessé vált az egész politikának, s vele az egyházpolitikának is a megújítása. A társadalmi krízisjelenségek egy csoportjának vizsgálatára (ön- gyilkosság, bűnözés, alkoholizmus, mentális zavarok, veszélyeztetett fiatalok) maga a minisztertanács adott megbízást, s a szakértők 1986-ban „Társadalmi beilleszkedési zavarok Magyarországon” címmel terjedelmes jelentésben tárták fel a bajokat. Hozzávehetjük ezekhez a házasság és a család létét veszélyeztető krízisjelenségeket: házasságok felbomlása, művi vetélések nagy száma, a magukra maradt öregek, a hátrányos helyzetben lévők és az újszegények problémája, a munkaerkölcs hiánya, az általános korrupció jelentkezése. Ezek orvoslására, leküzdésére, a ,,társadalmi átmenet” krízisjelenségeinek elviselhető keretek között tartására a mostani magyar vezetés feladta a társadalom kizárólagosan állami alakításának eszméjét, és kész az egyház és a vallás emberformáló működésének hatékony teret engedni. A magyar „peresztrojka”-politika most olyan alternatíva elé került, hogy vagy engedi az egyházakat a nemzet javára dolgozni úgy, ahogy ezek az evangéliumi értékeket közvetítve működni kívánnak, vagy segítőtársak helyett ellenzéki tűzfészkek lesznek belőlük. A párt természetesen nem hirdetheti meg annak politikáját, hogy az egyházak ezentúl jobban teljesítsék evangéliumi küldetésüket, erre nincs is szükség, de ha igazán akarja az egyháztól elvárt eredmények (erkölcsi többlet, becsületesség, áldozatkészség, elkötelezettség) bekövetkezését, akkor tulajdonképpen ezt kell lehetővé tennie. Bizonyos erkölcsi tulajdonságok megléte előfeltétele a társadalomépítésnek, s ezeket a szocialista fejlődés nem tudta biztosítani. „Ha nem szocialista elkötelezettségből, akkor vallásos elkötelezettségből, csak épüljön a szocializmus minél előbb’ — vallja az új politikai irányzat. A vallási és egyházi élet ilyen jellegű hasznosítását a „nemzeti egység”-politika is kívánta, de — s ez lényeges — a kívánt gyümölcs beérlelésének mód
