A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-12-01 / 12. szám
554 volna elkárhoztatni emberedet azzal, hogy valamilyen Childe Herol- dot vagy Werthert csinálsz belőle, aki képzelt szenvedések alatt merül el önmaga siratásában — akkor mindenképpen vissza kellett volna tartanod minden valódi szenvedéstől. Mert öt percnyi igazi fogfájás felfedheti romantikus bánatának képtelenségét, és leleplezheti egész mesterkedésedet. De te a világgal próbáltad elkárhoztatni, vagyis azzal, hogy a hiúságot, a tülekedést, az iróniát és a költséges unalmat árultad neki élvezetként. Hogy nem láthattad át, hogy éppen az igazi élvezettől kellett volna leginkább távoltartanod? Nem láttad előre, hogy ez — az ellentét erejével — agyon fogja ütni szemében mindazt a hitványságot, amelyeknek értékelésére oly nagy fáradsággal ta- nítgattad? S hogy épp az a fajta gyönyörűség, amelyet az a könyv, az a séta szerzett neki, a legveszedelmesebb valamennyi közül? Hogy ez le fogja bántani érzékeiről azt a kérget, amellyel te borítottad be, s meg fogja láttatni vele, hogy hazaért, magára talált? Az Ellenségtől való eltávolítása bevezetéseként előbb önmagától kellett volna ettá- vo/ítanod, s ebben el is értél már némi eredményt. Most mindez elveszett. Természetesen tudom, hogy az Ellenség is el akarja vonni az embereket önmaguktól, de egészen másképpen. Sose felejtsd el, hogy Ő igazán szereti ezeket a férgeket, és képtelenül nagy fontosságot tulajdonít annak, hogy mindegyikük önálló lény legyen. Amikor arról beszél, hogy tagadják meg önmagukat, csak azt akarja, hogy adják fel hangos akaratoskodásukat. Ha ezt megtették, valóban visszaadja nekik teljes egyéniségüket, és azzal dicsekszik (attól tartok, hogy őszintén), hogy amikor az övéi lettek, akkor találtak igazán önmagukra. Ezért míg örömét leli abban, hogyha látja, miként áldozzák fel még ártatlan akaratukat is, hogy Neki engedelmeskedjenek — ki nem állhatja, ha bármi más oknál fogva tagadják meg saját természetüket. Pedig mi mindig erre biztatnánk őket. Minden embernek legbensőbb ösztönei és hajlamai az a nyersanyag, az a kiindulópont, amellyel az Ellenség felruházza őket. Ha tehát ezektől eltérítjük őket, az mindig nyereség. Még a legegyszerűbb dolgokban is kívánatos, hogy a világ, a szokások vagy a divat követelményeit állítsuk egy-egy ember saját belső hajlamai vagy idegenkedése helyébe. A magam részéről én ezt minél messzebb vinném. Szabályként állítanám fel, hogy gondozottamból kiirtsak minden erős egyéni ízlést, ha nem is igazi bűn az, ha még olyan csekélység is, mint a tenisz játék vagy a bélyeggyűjtés, vagy a kakaóivás kedvelése. Elismerem, hogy ezekben nincs semmi erény, de van bennük valami ártatlanság, alázat és ön feledt- ség, ami nincs tetszésemre. Az az ember, aki igazán és minden érdek nélkül élvezni tud bármit is a világon, pusztán önmagáért, és anélkül,