A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1988-10-01 / 10. szám

465

majd kielégítik őket" — suhan át elmémen, miközben megilletődve leszek tanúja a „napcsodának", mely a látnokok találkozásával egyidejűleg jelként rajzolódik az égre. A nap körül színes gyűrűk forognak vadul, melyek hatalmas fénycsóvákat vetnek a földre. Dacolva a fizika törvényeivel, itt nap nap után sok ezer zarándok szabad szemmel néz a napba! A Nap csodálatosan közel van és óriásivá nő. A számunkra félelmetes égitest Naptestvérré lesz, mint Szent Ferenc himnuszában. E csodálatos látványtól eltelve térünk nyugovóra.

Másnap reggel megtettük a keresztutat, követve a szerpentines hegyi úton a többi zarándokot. Az út jó három-négy órát tart, és omladozó, meredek sziklák között visz. Erőt ad látni, mint birkóznak meg vele idős nénikék, nyomorékok, mankójukra támaszkodó fogyatékosok. A leg- megrendítőbb találkozásunk egy fiatal, körülbelül tizennyolc éves, nemcsak testileg, de szellemileg is fogyatékos lánynyal volt, akit szülei kísértek gyengéd szeretettel. Jézus itt nem járta egyedül a fájdalom útját, mindenütt a részvét, a szeretet és a hit apró jeleit, gyengéd gesztusait tapasztaltuk.

Ha valaki elfáradt, rosszul lett, azonnal felajánlották segítségüket azok, akik vándorlásuk társai lettek. Dörzsöltem a szememet: A huszadik században vagyok? Vagy inkább az első ke