A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-06-01 / 6. szám
283 tengeti törékeny életét a szellemtelen civilizáció és az elanyagiasodás levegőrontó útszélein. Nem mintha Japánban korlátoznák a hit- és vallásgyakorlatot. Soha ennyire nem volt még szabad a kereszténység Japánban az elmúlt 400 esztendő alatt, mint napjainkban. Mégis úgy állunk lehetőségek dolgában, mint a tűnőfélben levő természet a nagyvárosok romlott levegőjében. Ha szükség volt valaha a vallásra, hát ma igazán élet és halál kérdése a hamisítatlan hit. Legalábbis any- nyira életfontosságú valami, mint a természet és az emberi egészség meg kultúra fennmaradásának kérdése. A japán paradoxon Japánt nehéz leírni, bemutatni. Elő paradoxon. A misszionárius is az a japán emberek számára. Minél régebben élek a nép között, annál jobban érzem ezt a kölcsönös paradoxont. Mégis vonzódunk egymáshoz. Az alkalmazkodás, állandó készület, állás a nehéz strázsán: nincs sem ideje, sem ereje lombosodni, kiteljesedni sok misszionáriusnak. Jelképek vagyunk, útmenti jelkép: nincs itt végleges, maradandó hivatásunk. Mi csak jelezzük az utat, emlékeztetjük a járókelőket: aki Emlékmű Nagaszakiban (Japán) az 1597-ben megölt 26 vértanú emlékére
