A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-01-01 / 1. szám
25 Teres Gusztáv A PAPHIÁNY KÉRDÉSÉHEZ Rómában találtam rá Gárdonyi Géza egyik fiatalkori versére. Tanító volt még Horvátnádaiján, egy vasmegyei faluban. Egy derűs őszi délután a falu öreg temetőjében sétálgatott. Itt talált rá egy megható sírfeliratra: „Itt fekszik Henics Anna - Hét papok nevelőanyja — Kik közül négynek édes szülője - Háromnak pedig igaz nevelője. — Megholt 1796. 31. januárján. — Élt 72 esztendőt." Ez a sírfelirat ihlette Gárdonyit a következő igen egyszerű, de sokatmondó hét szakaszos versre: Öreganyám öreganyja, a neve volt Paizs Anna. Az ura volt gazdag juhász, nyáron szűrös, télen subás. Mikor jött az első fia, szólt: „Legyen az Isten fia, első bárány, édes párom!" „Hát legyen pap, én se bánom!" Jött a másik, vézna, gyenge, szentelt vízzel nevelgette. „Istenem, csak ezt meghagyjad, inkább adom ezt is papnak!" A harmadik: jó tanuló, labda helyett könyvet bújó. „No, parasztnak nem született!" Mikor felnőtt, ez is pap lett. Negyedik jött szőke hajjal, ájtatos volt, mint az angyal. Mikor játszott, misét játszott, hogy pap lesz, előre látszott. S jött a módos juhász-házba még három kis rokon-árva. Mit szólna a falu nyelve, ha ezekből paraszt lenne!
