A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-03-01 / 3. szám
135 Ellenség mit akar elérni vele. S azután annak az ellenkezőjét kell csinálnunk. Lehet, hogy meglep, ha megtudod, hogy egy lélek állandó birtokbavételéért az Ellenség talán még jobban számít a hullámvölgyekre, mint a hullámhegyekre, egyik-másik különös kedvence hosz- szabb és mélyebb hullámvölgyeken ment át, mint bárki más. Ennek oka pedig a következő. Számunkra az ember elsősorban táplálék. Célunk az ő akaratának a magunk akaratába való felszívása, saját énünk területének növelése az ő rovására. Teljesen más ám az az engedelmesség, amelyet az Ellenség kíván az embertől. Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy az a sok beszéd arról, hogy Ö csakugyan szereti az embereket, s hogy az Ö szolgálata tényleg tökéletes szabadságot jelent, nem csupán propaganda (mint ahogyan szívesen elhinnénk), hanem elképesztő valóság. Valóban azt akarja, hogy a világmindenséget egy sereg undorító saját kis képmásával töltse meg, olyan teremtményekkel, akiknek élete parányi méretekben minőségileg hasonló az Övéhez, nem azért, mert magába olvasztotta őket, hanem mivel akaratuk önként alkalmazkodik az Övéhez. Nekünk barmok kellenek, akiket végül megehetünk; Ö szolgákat akar, akik végül fiaivá lehetnek. Mi kifosztjuk őket — Ö nekik adja magát. Mi üresek vagyunk és szeretnénk megtöltekezni, Ő telve van és kicsordul. A mi háborús célunk egy olyan világ, amelyben Földalatti Atyánk minden más lényt magába olvasztott, az Ellenség olyan világot kíván, amely tele van vele egyesült, s mégis önálló lényekkel. Nos, éppen ezért kellenek a hullámvölgyek. Bizonyára eltűnődtél már ezen. De most már látod, hogy az „Ellenállhatatlan" és a „ Vitathatatlan" két olyan fegyver, amelynek használatát éppen az Ő szándékának természete nem engedi meg. Az emberi akaratnak tiszta lehengerlése (pedig ezt okozná jelenlétének leggyengébb és leginkább mérsékelt érzékelése is) nem felelne meg neki. Ö nem tud erőszakoskodni. Ö csak kérlelni tud. Alávaló elgondolása szerint ugyanis azt akarja, hogy a kecske is jóllakjék és a káposzta is megmaradjon. Teremtményei legyenek egyek vele, de mégis őrizzék meg önállóságukat; puszta megsemmisítésük vagy asszimilálásuk nem elégíti ki. Kezdetben hajlik egy kis lehengerlésre. Hajlandó elindítani őket jelenlétének enyhe éreztetésével. Ilyenkor az ember szíve megtelik boldogsággal, kimondhatatlan bizakodással, s a kísértések fölötti győzelmeket köny- nyűnek látják. Valójában segíti őket továbbra is, de többé nem úgy, hogy azt lépten-nyomon kézzelfoghatóan megtapasztalhassák. Hagyja, hogy teremtménye a saját lábán álljon, s csupán jószántából teljesítse sokszor kemény kötelességeit. A fáradságos erőfeszítésnek ilyen időszakaiban lelkileg nagyobb mértékben érlelődik és növekszik az ember, mint a lelkesedés idején. Ezért van az, hogy a szik-
