A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-03-01 / 3. szám
132 Egyház az AIDS-probléma gyökerét a közerkölcs hanyatlásával kapcsolja össze, és pillanatnyi megoldások helyett a hosszabb lejáratú, de nagyobb ereményt ígérő erkölcsi reformokat sürgeti. Ezenfelül az óvszer lehetőségének még a feltételes elfogadása is magával hozza a homoszexuális aktivitással és a szabadszerelemmel szembeni engedékenység látszatát. Ez a benyomás, valamint a használathoz kapcsolódó biztonságtudat elősegítik a homoszexuális aktivitást és a szexuális felelőtlenséget. Pasztorális szempontból tehát fontos az a kérdés is, hogy vajon lehet-e az óvszer használatáról beszélni anélkül, hogy a hívek között „botrányt" okoznánk, és lehet-e az óvszer használatát a fertőzés veszélyének kitett embercsoportok számára ajánlani anélkül, hogy a velejáró erkölcsileg rossz cselekedettel együttműködnénk. A kérdésekre adható válasz az Egyház pasztorális álláspontjának világosabb megértéséhez vezet. Ennek alapján pontosabban el tudjuk határolni a fertőzés megelőzésének lehetőségeit és az alkalmazható eszközök természetét is. Erre annál is inkább szükség van, mivel egyrészt a közfelfogás a „biztonságos szexuális gyakorlatban" vagy a homoszexuális aktivitásban már nem lát nehézséget; másrészt pedig az egyházi életben manapság annyira divatos és hangos „tradíció na lista retorika" megnehezíti a keresztény tisztaság helyes értelmezését és annak megvalósítását. Nincsen szükség arra, hogy részletesen ismertessem azt a konfúziót, amely a születésszabályozást követő vita következtében állt elő még a vallásilag művelt hívők között is. Ennek egyik következménye az, hogy a fertőzésmegelőzés módszereinek a katolikus iskolákban történő puszta ismertetése is bizonyosfokú „botrányt", megütközést kelthet azokban, akik nem ismerik a pasztorális irányelveket vagy a születésszabályozásra vonatkozó egyházi tanítás pontos természetét. A kérdés egyszerű és világos ismertetése azonban eloszlathatja ezt a fajta megütközést. Előbb vagy utóbb mindenki megérti azt, hogy hogy amint nem a fegyver, hanem annak életet pusztító használata az erkölcsi probléma, ugyanúgy nem az óvszer, hanem annak a fogamzást meggátló használata kerül egyházi ítélet alá. így tehát a kondom biztonságos használatára vonatkozó információnak a közvetlen problémán túl is lehet haszna. Az óvszer használatával összekapcsolódó biztonságérzet azonban megkönnyíti a homoszexuális aktivitást és szabadszerelmet is. A kondom elérhetővé tételete tehát egy újabb problémát teremt,amely a katolikus egészségszolgálat számára súlyosabban esik a latba, mint a biztonságos használatra vonatkozó ismeretterjesztés. Ez akkkor is fennáll, ha az óvszert csak pszichológiailag változtathatatlanul homo-
