A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-03-01 / 3. szám
123 Puszta Sándor* FÖL AJÁNLÁS tieid az el nem mondott imák becsukott szemű sóhajaim gyermekkorom hitébe halt Tamás alázatom tipegése a bennem tárult kamasz csodálkozás tied legbelső jobbik énem énekem és rettegésem szégyenem e rubint ékem virágaim madaraim tied az első karikám a nyáresti boldog fogócska az is aki vagyok s aki még nem vagyok s aki lehettem volna <xx>o<xx>c<>o<x><xx>c<>c<x^ Egyrészt tudom, mindig tudtam, hogy a kereszténység lényegéhez tartozik: elfogadjuk a keresztet, vállaljuk, ki-ki a magáét. Másrészt, nem mentegethetem magam azzal, hogy én nem vagyok Keresztes Szent János, nem vagyok Páli Szent Vince; mert ismertem, találkoztam életem során gyakran egyszerűen feláldozott lényekkel, akiknek áldozatvállalása szinte magától értetődő volt, ha szabad ezt mondanom, és akik nem a naptár szentjei voltak, hanem hozzám hasonló teremtmények. .. Igaz, hogy a kereszt borzalom a természetnek, és én nem tettem mást, mint engedtem e borzalomnak. Igaz, hogy az Egyház, amely igyekszik meggyőzni, magához vonzani az embereket, nem igen hangsúlyozza a keresztnek ezt a botrányát, esztelenségét, főleg, amikor fiatalokhoz fordul, akik túlcsordulnak a vágytól és reménységtől. . . De én, amennyire csak emlékszem, amikor még fiatal, vággyal tele lény voltam, már tudtam, hogy ez a vágy végigbolyong a világon, de nem találja tárgyát. Tudatos életem hajnalától felismertem e kibékít* A pap költőre emlékezünk ezzel a verssel, halála ötödik évfordulóján. (1983. március 5-én hunyt el.)
