A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-03-01 / 3. szám
114 régi teológusokból gazdagon merítő, friss és modern szemléletmódot tükröző, mélyenszántó és kiegyensúlyozott teljes egyháztan. XI. Pius 1933-ban felszólította d’Herbigny püspököt, hogy mondjon le a Pro Russia pápai bizottság vezetéséről, és hagyja el Olaszországot. Ennek az első ,,kegyvesztésnek” az oka a fentebb említett felfogáskülönbségben keresendő, azonfelül a püspök oroszországi útjai során elkövetett politikai balfogásaiban. A püspök Brüsszelbe költözött. 1937 áprilisában XI. Pius államtitkára, Pacelli bíboros arra szólította fel a püspököt, hogy püspöki címéről is mondjon le, és a világtól teljesen elzárkózva éljen egy Marseille közelében fekvő jezsuita noviciá- tusban. (Húsz évig fog tartani ez a kényszertartózkodás, egészen a haláláig.) 1937. júniusban a püspök még beszélt egy országos katolikus megmozduláson; ez volt utolsó püspöki szereplése. — P. Wengernek a hozzáférhető irattárakból nem sikerült teljes fényt derítenie erre a talányos fejleményre. Csak annyit lehet tudni, hogy két betegápolónőtől jött feljelentés a Páter ellen: állítólag egy egész hétvégen fürdőhelyen női társaságban látták. A Páter kategorikusan tagadta a tényeket; mégis 1937 decemberében nyilatkozatot írt alá, amelyben bevallotta bűnösségét a felhozott vádakkal kapcsolatban; ugyanakkor ártatlanságát hangoztatta ... Ez az ellentmondásosság eléggé érthetetlennek tűnik. 1938-tól kezdve soha többé nem szerepelt a katolikus püspökök névsorában. — A jezsuiták központi római házának levéltára mindmáig nem hozzáférhető ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Emlékszem egy személyes élményre: Rómában a 70-es években jezsuiták között szóba került a kérdés egy olyan francia atya jelenlétében, akinek 1937-es beosztása folytán tudnia kell a történelmi igazságot; az atya csak szótlanul, szomorúan mosolygott (mosolygott a kíváncsis- kodásunkon). A ,,nagy” történelemben tehát talányként bújik meg ez a ,,kis” történet, d’Herbigny atya kegyvesztettsége. Jelentős teológus, hét éven át fontos egyházi kérdésekben egy nagy pápa püspök tanácsadója - tizenegy évvel a püspökké szentelése után pedig húszéves hallgatásra ítélve. Eléggé valószínűtlen, hogy az állítólagos ok (ha egyáltalán igaz) azonos a tényleges okkal. Magát a büntetést d'Herbigny püspök krisztusi egyszerűséggel és alázattal vállalta. Ebben a rendíthetetlen Krisztus- és Egyház-szeretetben más, részben még élő nagy francia kortársak körébe tartozik: Dominique Chenu, Yves Congar, (ama bíboros) Henri de Lubac és mások lelki családjába.
