A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-03-01 / 3. szám
103 A szemlélődök intim szív a szívhez élő vágya kifejlesztett egy intenzív, érzelmekben dús nyelvezetet, amely nem maradt meg a személyes ima vonalán, hanem belekerült az Egyház nyilvánosan használt imáiba. A mi századunkban ezeket az imákat szentimentálisnak és édeskésnek csúfolják. Mégis, mióta ad monti Gottfried apát ff Ausztria, 1165) összekapcsolta Jézus szeretetét testi Szívével, a Krisztust szeretők szívesen megszemélyesítik Jézus Szívét. Volt idő, amikor a „Szent Szível" behelyettesí- XV. századi miniatúra tették Jézus nevével. Modern teológusok (Karl Rahner, Josef Jungmann) azonban óvást emelnek, hogy a szónak tartsuk meg intim jelentését és azt a jelleget, amely az intim elkötelezettséggel jár. A Jézus Szíve-tiszteletnek az a formája, amely a szenvedésről való elmélkedésből fakad A keresztény lelkiséghez már hosszú idő óta hozzátartozik, hogy a szenvedéstörténetet olvassuk, és elmélkedünk felette. A középkor keresztényeit elbűvölte a gondolat, hogy Isten irántunk való sze- retetének legnagyobb bizonyítéka az Istenember szabadon vállalt szenvedése. Assisi Szt. Ferencben ff 1226) ez a gondolat erőt és szerete- tet ébresztett. Amikor a hívők erről a témáról hallottak a szentbeszédben, a bűnbánat és engesztelés szelleme töltötte be őket. Az emberek — saját és mások — hűtlenségének, szeretetiensé- gének tudatosítása kitermelte a Jézus Szíve-tiszteletnek az engesztelő formáját. Vannak ugyan, akik vitatják, hogy vajon az engesztelésnek van-e jelentős szerepe a tiszteletben, és ha igen, mennyire kell azt beállítanunk az életünkbe. A lelki élet mesterei azonban mindig is tanították, hogy a jóvátételnek, egészséges beállításban, része van az őszinte lelki életben. Amikor a keresztények figyelme a keresztre és a szenvedés többi eszközeire terelődött, és úgy fogták fel, mint Krisztus győzelmét
