A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-03-01 / 3. szám
100 (1979. március); „Az idős misszionáriusokért és az Egyházban betöltött szerepükért" (1983. március). Amikor a Szentatyát legutóbb Afrikába vitte apostoli útja, Zaire fővárosában, Kinshasában szerzetesnőkhöz szólva ezeket mondotta: „Hogyan felejthetném el a beteg, elgyengült és idős szerzetesnőket? Az egész nap folyamán, és gyakran éjjel is, amikor csak nehezen tudnak aludni, felajánlják az Úrnak szinte megszakítatlan imáik, testi és erkölcsi szenvedéseik csendes áldozatát, az isteni akaratra mondott „Legyen!" szavukat. Ilyen módon ők jelentik azt a papi népet, amelyet Krisztus a kereszten kiontott vérével szerzett. Ők üdvözítik a világot." 1986-ban a missziós világnapra írt üzenetében a Szentatya más szempontból világította meg ezt a szándékot: hálát mondott Istennek azért a számos keresztény családért, amelyek úgy tanúskodnak egyetemes keresztény szeretetőkről, „hogy állandó áldozataikat és imáikat ajánlják fel a misszionáriusokért". Pontosabb és részletesebb ismertetést „az öregkor lelkiségének" néhány jellegzetes pontja jelenthet. 1) Életünk alkonyán hangsúlyt kell kapnia a kiengesztelődésnek. A hosszú évek során megélt sokféle eseményben lehetnek buká(Egy tanúságtétel minden eszmefuttatásnál meggyőzőbben segít megragadni a havi szándék értelmét és gyakorlattá váltani a kihívását. Az alábbi bekezdések egy nápolyi származású missziós nővér, Maria d’Ameglio hosszabb írásából vett részletek.) 82 éves vagyok, és ezekben az utóbbi években felfedeztem és megéltem az öregkor örömét. Csodálattal és meghatódottan értettem meg az öregkor belső gazdagságát és természetfeletti gazdagságát. Szeretném, ha ki tudnám fejezni meglepetésemet, melyet az öregség élménye kelt bennem: az élet teljességének érzem, nem pedig fáradtságnak, unalomnak és a halál várásából eredő szorongásnak. Állandó képzésünk célja nem lehetne-e az, hogy az idős személyeket elárasz- szuk ezzel az örömmel? Olyan élet örömével, amely még mindig az Ur iránti és testvéreink iránti szeretettől sugallt tevékenységből áll; az egyre bensőségesebbé váló egyesülés megértésének örömével. Halandó testünk aláhanyatlik és elfogy, többé-kevésbé nagy mértékben, többé-kevésbé gyorsan; de a halhatatlan lélek felfokozza lélegzését, miközben behatol céljába. Istenbe. Ez hozza létre ennek a rejtett, de valóságos életnek a gazdagságát, bármilyen állapotban van is (véleményem szerint) a testünk; ez hozza létre ezt a növekvő, kimondhatatlan, magvas örömet. De szükségünk van segítségre ahhoz, hogy behatoljunk ebbe az örömbe, hogy keressük, éljük, közöljük is, ha mi magunk megkaptuk.
