A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1988-03-01 / 3. szám

97

Oh élet-meg-adója! óh halál rontója Christus Jesus:

ki, hogy engem az örök kárhozatnak itíletitűl megmentenél,

Pilátos-túl megitíltetél és halálra kárhoztatál:

hogy engem felemelnél, megaláztatál:

hogy engem megmentenél, halálra adatál:

hogy engem böcsüllenél, meggyaláztatál:

vigyáztál, hogy engemet nyugosztalnál:

bőjtöltél, hogy engem mennyei dücsőséggel elégítenél:

fáradtál, hogy engemet künnyebítenél:

egy-nehány pénzen eladattál, hogy én megváltatnám:

megfogattál, mint gonosz-tévő; csúfoltattál, mint bolond;

megsentencziáztattál, mint ország-háborító;

megölettél, mint nyilván-való gonosz-tévő:

hogy én-érettem, mint kezes, megfizetnél;

mint szó-szólló, könyörögnél;

és nékem, mint bíró, megengednél.

Nem fordítád-el füleidet rágalmazóid kiáltásitúl,

szent szájadat a keserves epétűl, szent orczádat a pökdösésektűl.

Nem vonád-el szent fejedet, a tövis-korona élőt; el nem rántád kezedet, lábadat, a vasszegek-előt.

Oh én lelkemnek váltsága! Oh én életemnek gyönyörűsége!

Az én szemeim szemlélték a tilalmas gyümölcsöt,

és a te szemeid fedetének-bé érette;

az én lábaim mentek a fához, kezeim nyúltak az almához,

és a te kezed, lábad szegeztetik a Kereszthez;

az én szájam ízlelte a tiltott gyümölcsöt,

és a te szájad keseredett érette;

és loptam és téged akasztanak-fel érette:

enyím a vétek, és tiéd a büntetése.

Nincsenek, Uram, az emberi nyelvnek oly szavai, mellyekkel ezeket megköszönhesse:

nincs az emberi akaratnak annyi tehetsége, hogy ezeket meghálálhassa. Hanem a te végtelen kegyességed-előtt földre-borúlva, azt a Vért, meüyet én-érettem kiontottál; azt a halált, mellyet én-érettem szenvedtél, sírva és zokogva terjesztem elődbe; és alázatos buzgósággal könyörgök szent Felségednek, hogy ennyi sok és nagy szenvedésid ne légyenek én-bennem haszontalanok. Ámen.

(Pázmány Péter)