A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-12-01 / 12. szám
574 kezzék meg önmagáról, és a külső dolgokra irányítsa figyelmét. De minden az Ellenségnek kedvező tevékenységében figyelmét önmagára kell visszafordítanunk. Ha pl. megsértik, vagy egy nőt megpillantva felforr a vére, résen légy, hogy eszébe ne jusson: Most a harag vagy az érzéki vágy lett úrrá rajtam. Viszont az ilyen elmélkedés: „Érzéseim most áhítatosabbak, szeretetteljesebbek kezdenek lenni” — úgy kösse le figyelmét befelé, hogy ne nézzen túl önmagán, és ne lássa meg Ellenségünket vagy felebarátait. Tégy, amit akarsz: gondozottad lelkében mindig lesz egy adag jóindulat meg rosszindulat is. A fődolog az, hogy rosszindulatát a közvetlen felebarátaira irányítsd, akikkel naponta találkozik, jóindulatát viszont told távoli körre, olyan emberekre, akiket nem ismer. Rosszindulata így egészen valóságos lesz, jóindulata viszont csak képzeletbeli. Mit ér, ha gyűlöletét felgyújtod egy másik nemzet ellen, közben pedig a szeretet káros hajlandósága fejlődik ki közte és anyja között, a munkaadója vagy egy vasúti útitársa között? Úgy képzeld el emberedet, mint koncentrikus körök sorozatát; a legbelső kör az akarata, a következő az értelme, a legkülső a képzelete. Azt alig remélheted, hogy egyszerre ki tudod zárni valamennyi körből mindazt, aminek Ellenség-íze van, de ne mulaszd el, hogy az összes erényeket egyre csak kifelé told, míg végül a képzelet körében helyezkednek el, s tologasd az összes kívánatos tulajdonságokat befelé, az akarat körébe. Az erényei csak akkor válnak igazán végzetessé reánk nézve, ha elérik az akarat körét, és mint szokások rögződnek benne. (Persze nem arra gondolok, amit gondozottad tévesen a maga akaratának tart: tudatos dühkitöréseire, bosszús elhatározásaira, összeszorított fogaira, hanem énjének valódi központjára, melyet az Ellenség ,,szív”-nek nevez.) Hiába festeget magának bizonyos erényeket a képzelet, hiába helyesli - sőt bizonyos mértékben hiába szereti és csodálja is őket - az értelem, ezek még egy embert sem fognak távol tartani Atyánk hajlékától, csak még mulatságosabbakká teszik őket, amikor odakerülnek. Clive Staples Lewis (1898—1963) kiváló eredményekkel végzett tanulmányok után középkori és reneszánszkori angolt tanított Oxford (1924—1954) és Cambridge (1954—1963) egyetemein. Irodalmi tanulmányok mellett a keresztény teológiával és élettel foglalkozó könyveket is írt, valamint gyerekkönyveket. Egyik leghíresebb műve Szerető nagybátyád: Csűr-Csavar 1942-ből The Srewtape Letters (Csűr- Csavar levelei). Lewis szigorú protestáns levelet kapott, egy ideig ateista volt, majd újra és elmélyülten visszatalált a keresztény hithez. Egyre inkább rokonszenvezett a katolicizmussal, de sose vált katolikussá. Tartózkodásában befolyásolták az egyházszervezet nem vonzó külsőségei is.
