A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-11-01 / 11. szám

522 A Miasszonyunk Csoportjai A legnagyobb számú jezsuita taggal a Miasszonyunk Csoportjai működnek. A különböző spanyol tartományokban 100 jezsuita dol­gozik bennük mint tanácsadó. E mozgalomnak több mint 750 cso­portja van, melyeknek 4000-nél több házaspár a tagja. A Miasszo­nyunk Csoportjai Franciaországban alakultak 1939-ben, néhány pár alkotta közösség kezdeményezésére, melynek vezetője Abbé Caffarel volt. 1955-ben terjedt át a csoport Spanyolországba, ahol két jezsuita közreműködésével a csoportok országszerte elterjedtek. A Miasszonyunk Csoport a lényegét és a célját egy 1976-ban készült Oklevélben is megfogalmazta. „E csoport nem egyszerűen egy emberi közösség, hanem olyan, ami Krisztus nevében gyűlik ösz- sze." „Egységben az Atyával, szoros együttműködésben az Egyházzal és teljes nyíltsággal a világ felé." A csoport e törekvés jegyében szer­veződött és működik. Feladata: segítséget nyújtani tagjainak abban, hogy növekedjenek Isten és a felebarát szeretetében, hogy minél hí­vebben feleljenek Isten hívására. A csoportoknak jelentős számú há­zaspár a tagja. ,,A keresztény házasság egy különleges keresztény közösség. Egyfelől azon az emberi realitáson nyugszik, amit egy férfi és egy nő jelentenek egymásnak a házasság kötelékében: a teljes, a végleges és a termékeny ajándékozáson. Másfelől ez az emberi realitás átváltozik Krisztusban szentséggé — jellé, mely kinyilvánítja Isten szeretetét az

Next

/
Oldalképek
Tartalom