A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-11-01 / 11. szám

512

Különben neki is ilyen katakombás tekintetből tükröződött lelkének titka. Nem apologetikus, vitatkozó hit beszélt belőle, az övé inkább fiziológiai tünet volt, amint magától értetődő, hogy a rózsa bimbót hoz és virággá feslik, amiként evidens, hogy lélegzünk, eszünk és alszunk.

Ugyanakkor megértő türelemre figyelmeztetett: ne csodálkozzunk semmin! Azaz ne mérgelődjünk a másként gondolkodókon!

fzig-vérig pásztornak született, akinek küldetése van az egyszerű néphez is. Otthagyta a katedrát, hogy ne fúrja magát molyként száraz fóliánsokba, de betűundorban mégsem szenvedett. Hatalmas könyvtárából engem is tömött ki nem hagyható olvasmányokkal. Plébániája cupákos emberek találkozóhelyévé és tépelődő lelkek menedékszigetévé nőtte ki magát.

A keresztény hitszónok plédaképe. A Bibliát teljes egészében megtanulta. Nem exegétaként használta, hanem értelmező forrásként az életre alkalmazta. Ahogy talán ma hangzanának a szent szerzők ajkáról. Hús-vér lüktetés. Nem idézetekként fagyoskodnak, hanem kinyílt virágoskertek közötti sétának hatnak. Néha összecsapjuk a kezünket: még ez is benne van?

Maga is ízlelte szavainak zamatát, különösen kedvenc megállapításaikor torokhangjával is rátetézett.

Mint keresett lelkigyakorlat-adó, keveseknek is szívesen lefelezett, fogyó tüdeje miatt hangosbeszélővel is vállalkozott. Előadva is mélyítette kitervelt mondókáját, s a pillanat ihletét hozzáadta ahhoz, amit — kímélni kényszerülve önmagát — vízszintes helyzetben elmélkedett ki.

Egyszer őszintén így hízelegtem neki: Szent Ágostonhoz hasonlítasz. Kicsit elszégyellte magát, lesütötte szemét. Azt dicsértem benne ugyanis, hogy művész, aki kézzel foghatóvá öltözteti az elvontat, szemléletessé teszi a homályosat, ötszáz képes házi múzeuma közül gyakran válogatott, hogy írott vagy mondott témájában segítsünk egymásnak magyarázkodni.

Abban is rokonkodott az asztmásán lihegő Ágostonnal, hogy a szenvedésből igazán kijutott neki. Legszebb eszmefuttatásai a túlvilágról szóltak, s ugyanakkor egész élete harc volt a létért. Az utolsókig küzdött, hogy minél többet kicsikarjon teljesítményre a neki kimért időből. Egyik operációján az izmokat rosszul varrták össze, s állandó fizikai fájdalom húzta a hátát. Szemünk a fény-árnyékra való, az öröm-szenvedés a lét lobogóbb felmérésére adatott.