A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-11-01 / 11. szám
510 torogtam: bántott a lelkiismeret. Szomorúságomban forgatni kezdtem A Szív újságot. S akkor így szóit hozzám egy példázat: ,, Vannak szerencsés lelkek, akik órákig elmélyednek az Istennel való beszélgetésben, és vannak gyarlóbbak, akik egy-egy fohász- szál kerülnek az Úr közelségébe.” Magyarázatul a cikk felhozta egy őrmester esetét. Ez a marcona katona esténként, akár józanul, de sokszor bizony mámorosán, lefekvés előtt felöltötte díszruháját, felkötötte csillogó kardját, fejébe vágta paszomántos csákóját, aztán haptákba vágta magát a szobája falán függő feszület előtt, és csak eny- nyit mondott:,.Jézus, segíts! Ámen.” ,,A huszár imája jó imádság volt, hasznos imádság volt” — főzte hozzá az írás szerzője —, mert lelkipásztor térdelt az őrmester oldalán, amikor elesett az Isonzónál. Elmondhatatlan vigaszt jelentett számomra az őrmesteres példabeszéd. Megértettem: a hit szérűjén legelésznek hűséges bárányok, állhatatos lelkek, akik állandóan Isten közelségét keresik, s vannak csavargósabb, tévelygő birkák, de időközben nekünk is megmutatja fényes orcáját az Úr. Hosszú életutamban nemcsak a vigasztalásra emlékeztem, de az oktatást sem felejtettem el. Józanul s néha virágos hangulatban, de nyugovóra térés előtt lélekben mindig összekaptam és összekapom magamat a Mindenható magasságos színe előtt. Később tovasodródtam A Szív csöndes olvasgatásától. Világhódításra gyürkőztem, mint annyi sok más fiatal; majd veszett szekerére kapott a lejtőre állított történelem. Meginoghattam, hasra vágódhattam, sárban is feredőzhettem, de a hajdani tanítások újra meg újra talpra állítottak, a meredek szélén kihúzott kapaszkodókötelet soha nem eresztettem el. így kedves ismerősöm, szívbéli rokonom nekem az emigrációban újból életre lehelt Szív újság. Ha messze és régen elszállt is arcom hamvas üdesége, minden számát megint gyermeki örömmel lapozgatom. A hajdani tintás tollal rótt, most komputeres írógéppel kopogtatott történetek között csak időbeli a változás. A szellem, az eligazítás, a meredek élére kihúzott kapaszkodókötél egy és változatlan. Pár nappal ezelőtt jutottam hozzá A Szív társszerkesztőjének, Sajgó Szabolcs S.J. atyának most megjelent, „Elárult látomás" című első verseskötetéhez. A kötethez írt előszavában Tűz Tamás a költőt ,,a fény foglyának” aposztrofálja. Ebből a jellemzésből hirtelen A Szív vonzásának titkát is megértettem: fényt sugároz az elsötétült világba. 0000000000000000000