A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-11-01 / 11. szám
508 Sajgó Szabolcs CSAK KIÁLTS fekete mégis fekete az ami az volt tegnap is és a fehér ma is fehér hiába látod hiába sújt az átok s a pusztulás hiába von magához akár felhőnyi gyilkos gombák alatt a halmokon majd holnap is kihajt a gyöngyvirág vagy valami ugyanúgy felnyílik majd a fényre te csak kiálts a Szó felüti sátrait e pusztaságban is amint tizennyolc éve már beérte lépteid s e zsúfolt űrben rád talált pedig bújtál előle s bújtatott kívül belül a sivatag de lám már pont fél életed uralja így vagy úgy és élteti és öntözi és nem ereszt pedig de mentél volna néha bárhova letudva kemény szavait amint azok Kafamaumban egykoron de hát ma sem fakad és itt se már soha nélküle és kívüle valami tényleg iható s e puszta telhetetlen és mohó iszonytató hogy hány lakója van s a zűrzavar meg bolondgombáink árnyai bizony bolyonganak a titkos utakon és minden piacon övék a hang mert fekete holnap is a fekete és a fehér mindig fehér marad ne szűnj kiáltani valahol mindig visszhangot vet szavad
