A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-09-01 / 9. szám
405 FIATA LÓKNAK Babos István KETTŐS SZÜLETÉS 1. Családba születünk A szerző 1986-ban 2. kiadásban jelentette meg A keresztség, újjászületésünk szentsége c. füzetét. Bevezetőjéből közlünk most és legközelebbi számainkban néhány rövid fejezetet. A füzet javát a keresztség szertartása tölti ki. Kiváló ajándék gyermekkeresztelés emlékeként. Megrendelhető szerkesztőségünktől, 1 dolláros áron. Mihelyt az új élet első jelét észreveszik, a szülők, életük megváltozik. Első szerelmük, amely oly színesnek és kimondhatatlanul szépnek tűnt, elszürkül az újonnan érzett vonzalom mellett. Most, amikor szerelmük virágba szökken, értik meg igazán, mit jelent szeretni. Szent félelem fogja el őket, mert rádöbbennek, hogy ezentúl nemcsak egymásért, hanem egy önálló, ugyanakkor tőlük származó életért is felelősek. Örömmel vállalják ezt a felelősséget. Az élet külső üteme, nappalok és éjszakák, kenyérkereső és házi munka, pihenés és szórakozás a régi mederben megy, de egyre jobban a gyermekre irányul. Mégis minden más, minden új színben tűnik föl, és új értelmet kap. Eddig csak úgy általában beszéltek a családról, jövőről és boldogságról. Most a jövő, a család és a boldogság foghatóvá és érezhetővé vált, ,,megtestesült”, a születendő és egyre gyorsabban növekvő gyermekben. Ö lett a középpont, és ennek szentelik a szülők életüket. A kenyérkereső reá gondol, és keményebben dolgozik, hogy gyermekének nagyobb karéj kenyér jusson. Miatta pihen többet és kíméli magát az édesanya, hogy gyermeke egészséges legyen. Az ő jövőjét tervezik, és róla álmodnak a szülők. A gyermek jövője és boldogsága egyenlő lett az egész család jövőjével és boldogságával. A nagy nap végre elérkezik. Az édesanyától való elszakadás után sírva mutatkozik be a várva várt gyermek. Úgy tesz, mintha nem tetszene neki az egész fogadtatás. A szülők nem sértődnek meg viselkedésén. Ök tudják, mi jó neki. Meleg takaróba bugyolálják; édesanyja, ha ereje már engedi, magához ölelve babusgatja; az édesapa sugárzó arccal és nagy büszkeséggel szemléli mindkettőjüket. A sok érzelem közül, amely a szülők lelkén átvonul, kettőre szeretnénk fölhívni a figyelmüket.