A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-08-01 / 8. szám
361 Molnár István Ca meg a kereszténységem Koki egy kőgomba tetején ült vagy két méter magasban, és lábát lelógatta a mélységbe. Előtte három-négy srác, amolyan tíz-ti- zenkét évesek, tátott szájjal és nagy tisztelettel tekintettek fel rá. Meg is volt minden okuk. Koki csodálatos jelenség volt a szikla tetején. Ultramodern, színes pepita ingje kilógott erősen kopott, mályvaszínű mackónadrágjából. Az egyik térdén nagy, vörös folt fedte a nadrág foly- KOKI TITKA — III tonossági hiányait. Inge persze végig ki volt gombolva, és a májusi szellő ide-oda lobogtatta. Fekete, göndör haja ragyogott a tavaszi napsütésben, szeme pedig különös huncutsággal csillogott barna arcából. — Hogy hogyan lett a tűzből meg a jégből ez a sok fű, fa meg madár, ezt én nem tudom . .. azaz, tudom, de ez az én titkom. Megsúgom annak, aki ide fel tud mászni hozzám. No, lett erre haddelhadd! A fiúk valósággal megostromolták a sziklát. Lökdösődtek, kapaszkodtak, vissza-vissza csúsztak, majd egymást segítve, majd egymást lerántva törekedtek fölfelé, hogy Koki titkának boldog részesei lehessenek. Koki először nagyot nevetett rajtuk, aztán egymásután felhuzigálta őket. Szűkén egy kissé nyaktörő módon, de azért elfértek a kőgomba tetején. Bevallom, magam is szívesen felkapaszkodtam volna, hogy Koki titkát megtudjam. De egyrészt nem akartam magamat elárulni, másrészt úgy gondoltam, hogy olcsóbban is hozzájuthatok. Hiszen majd ide hallom én azt, ha a srácoknak megmondja. Mikor aztán mind elhelyezkedtek, nagy, kérdő szemek tekintettek Kokira. Koki élvezte a helyzetet. Nézte a fiúkat huncut mosollyal. — Hát nem tudjátok? — szólalt meg azután. A fiúk a fejüket rázták, vállukat vonogatták.és nevettek. — Hát Istentől, ti maflácskák! — kiáltott Koki, és egy ugrással a mélyben termett. A következő ugrással már el is tűnt a közeli bozótban.
