A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-07-01 / 7. szám
328 Szadar Mihály A lőcsfalvi pap naplójából Csak így hívták Csóka Jánost Lőcsfalván. A népnek csodálatos érzéke van ahhoz, hogy egy névvel jellemezzen egy embert, aki valamiben elüt az átlagtól vagy a többitől. Mikor Csóka Jánosra ráragasztották a „Jób” nevet, ösztönösen a Bibliából halászták elő. Csóka János már házas és családos ember volt, mikor a lőcsfalvi pap JÓB odakerült. Két fiú és két lány képezte a Csóka családot. Felesége közben otthagyta, és visszaköltözött Fehér vármegyébe, ahonnan származott. A gyermekek is szétszóródtak, és nem törődtek apjukkal. A két lány valahol Pest környékén élt, míg a fiúk a dunántúli nagybirtokon kerestek jobb kenyeret. Csóka János egyedül maradt, mint a szedett fa. Jámbor, dolgos ember volt. Kicsi birtoka biztosította megélhetését. A családi élet felbomlása után sok más csapás is érte. De János nem panaszkodott. Urát Istenét sem hagyta el, amiért ilyen csapások érték. Nem zúgolódott, továbbra is áldotta az Űr nevét. Nem volt afféle vallásosságával tüntető ember. Papja nem tudott róla többet, mint a falu. A nép hamarosan új nevet adott neki. Csak úgy emlegették: a Jób. A plébános hamar észrevette, milyen szellemes volt a nép, hogy Csóka Jánosban felismerte a bibliai Jóbot. * * * A lőcsfalvi pap is megilletődéssel figyelte szegény, hallgatag, dolgos hívének életét. Közben naplójában is lejegyezte észleleteit. Mikor falujában egy nagy jégeső után a nép zúgolódni kezdett, mint a zsidó nép a pusztában, hogy miért bocsátotta rájuk az Úr ezt a csapást, Jób csendben nézegette levert búzatábláját, s magában mondogatta: az Isten adta, az Isten elvette, legyen áldott az Ő szent neve. Mikor szomszédja átkozni kezdte az egész világot, mert tehene elpusztult borjadzás közben, Jób kérte Istent, bocsássa meg szomszédjának a bűnét. Mondogatta is neki:- En is vesztettem el jószágot, oszt látod, mégis itt vagyok! A faluban nem volt senki jóbarátja. Nem látogatta senki magános életében. Se családja, se barátja. Papjához sem ment vigasztalásért, bár papja gyakran biztatta, hogy csak jöjjön bátran, ha baja van, szívesen segít rajta. ,,Jób” csak ennyit mondott: — Avval, hogy panaszkodom, nem lesz jobb a dógom! — A Jób név valóban ráillett.
