A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-07-01 / 7. szám
326 seitől függetlenül, az egyetemes érvényes igazságokra fordítsa figyelmét. A feladatod tehát most az, hogy ezt a rosszirányú fejlődést megállítsad, és az egész életét az érzésvilághoz kössed. Hitesd el vele, hogy ez az „igazi” élet, és fojts el benne minden töprengést arról, hogy tulajdonképpen mit is kell „igazi” alatt érteni. Mindig tartsd szem előtt azt, hogy ő nem mindenestől szellemi lény, mint te. Mivel te sohasem voltál ember (ó, ebben behozhatatlan és utálatos előnye van az Ellenségnek!), azért te sohasem tudod teljesen felmérni azt, hogy ezek a csinálmányok mennyire nyomorult rabszolgái a megszokott dolgoknak. Volt egyszer egy gondozottam. Tőrőlmetszett istentagadó volt. Ideje java részét a British Múzeumban töltötte el a könyvek között. Egy szép napon, amikor éppen mélységesen elmerült az olvasmányaiban, ijedten láttam, hogy a gondolatai végzetesen rossz irányba kezdenek fordulni. Természetesen az Ellenség is tüstént ott termett. Mielőtt észbe kaphattam volna, mi is történt, látnom kellett, hogy húsz évi munkám inog, bomlik. Ha akkor elveszítem a fejemet, s érvekkel kezdem megkísérelni a védekezést, nekem máris befellegzett. De én nem voltam ilyen ostoba. Mindjárt ott fogtam meg, ahol leginkább a hatalmamban volt. Azt a gondolatot juttattam eszébe, hogy éppen ideje volna már megebédelnie. Az Ellenség feltehetően azt az ellenjavaslatot tette (hiszen te is tudod, hogy közülünk senki sem tudja egészen kilesni, mit súg nekik), hogy ez itt most lényegesebb, mint az evés. Legalábbis úgy tűnt fel nekem, valami ilyesfélét mondhatott neki, mert amikor így szóltam hozzá: „Úgy van, ez itt nagyon komoly dolog, sokkal fontosabb, semhogy még ebéd előtt lehetne végezni vele” — ábrázata szemmel láthatólag felderült, s mire hozzátettem. „Sokkal jobb lesz, ha majd ebéd után visszatérve, felfrissült lélekkel hatolok bele. . ." — már útban is volt az ajtó felé. Tudtam, hogyha egyszer kinn van az utcán, már nyert ügyem van. Mutattam neki egy újságárus fiút, aki harsogta: Déli lap — meg egy 73-as autóbuszt, mely elhaladt mellette, s mielőtt még leért volna a legalsó lépcsőig, máris beleszugeráltam azt a megingathatatlan meggyőződést, hogy bármiféle különös gondolatok lepik is meg az embert, amikor magánosán elzárva a könyvein kotlik, egy egészséges adag a „valódi élet”-ből (ezen ő az újságárus fiút, az autóbuszt stb. értette) elegendő, hogy megmutassa, mennyire nem lehet igaz minden „ilyesféle dolog”. Tudta, hogy hajszálon múlt a megmenekülése, és későbbi éveiben nagy kedvteléssel beszélt arról, hogy „van nekünk egy pontosan nem körülhatárolható valóságérzékünk, ami végső menedékünk a puszta logika eltévedéseivel szemben". Azóta már biztos helyen van gondozottam, a mélységben, a mi Atyánk házában.
