A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-07-01 / 7. szám
316 Várszegi József A JÖVÖ FIA VAGYOK A jövő fia vagyok a sejtelmes holnapé égbe nyúló távlatok álmokba zárt titkoké bimbónyílás a fákon könnyet szárító vigasz napfény a borult tájon telet olvasztó tavasz szeretem az életet szívem mélyéből a vágy habzsolva az éveket emléket emlékre hágy szeretem az ébredést ha lánykacaj hoz nékem bánátimra feledést a vadvirágos réten szeretem az éjszakát ha álmaimban végre csillagról csillagon át repkedhetek az égbe ha bejárom utamat s elfogy e röpke idő síromon majd fűz fakad alatta év évre nő de én ki a holnapé a jövő fia vagyok nevetve e sír felé a múláson kacagok kacagom a levelet mit letépve az ágról vad szél ereje kerget messze az őszi tájról kacagom a könny a bút a tegnappal tűnt időt mából fonok koszorút köszönteni a jövőt mely ölelőn vár reám tudván csak azért élek hogy tegnap és ma után holnap ISTENHEZ éljek.
