A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-06-01 / 6. szám

251 tileg az Isten igéje. A példabeszéd alkalmazása a hívő közösségre ké­sőbbi, az elvetett mag már nem csupán az Isten igéje, hanem maguk a hívek is, ők esnek az útszélre vagy a jól termő talajba. A szentírásma- gyarázók szerint az ősegyház vagy maga az evangeüsta így igyekezett — Jézus tanítása szellemében — megmagyarázni azt, hogy miért o- lyan kevesen és oly különböző fokban szegődnek Jézus követői közé. Az eredeti példabeszéd, Mt 13,1 —16 és az előző két olvasmány közös témája Isten mindent megelőző kegyelme, amely főleg Jézus Krisztusban lett láthatóvá. A „megváltás” mentőakciót is eszünkbe juttathat: katasztrófa után mentsük, ami menhető. De Isten terveiben a megváltás nem kétségbe­esett mentőakció, hanem terveinek kivitelezése. Az Úr szava nem hiú­sulhat meg, hallottuk az el­ső olvasmányban. Az min­dig eléri célját: Ha valaki válaszol Isten hívására, megtalálja élete célját, az örök életet Istennél. Ha vi­szont valaki visszautasítja Isten szavát, önmaga for­dul el az örök élet forrásá­tól. Isten hívására legtöké­letesebben Jézus Krisztus válaszolt. Mint Isten tervei­nek zsengéje, benne megje­lent Isten terve szerint az első neki engedelmeskedő és éppen ezért megdicső- ült, örök élettel megaján­dékozott ember. De nem csak Jézust érintette ez a változás. Benne, Jézus Krisztusban, Isten magá­hoz ölelte a világot. Tettleg (Fiát adta értünk) bebizonyította, hogy számára nem közömbös az emberiség és a világ sorsa. így kegyelme, hívása, felénk megnyilvánuló jóakarata mindenütt jelen van, és vilá­gosan kifejezésre jut főleg napjainkban az Egyház igehirdetésében. Az életünkben tapasztalható türelmetlen, sokszor céltalannak tűnő, de soha meg nem szűnő keresésre az Isten szava a válasz: ha be­fogadjuk igéjét, és aszerint rendezzük be életünket, keresésünket az Krisztus mint Orfeusz márványszobor az 5. századból

Next

/
Oldalképek
Tartalom