A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-06-01 / 6. szám
251 tileg az Isten igéje. A példabeszéd alkalmazása a hívő közösségre későbbi, az elvetett mag már nem csupán az Isten igéje, hanem maguk a hívek is, ők esnek az útszélre vagy a jól termő talajba. A szentírásma- gyarázók szerint az ősegyház vagy maga az evangeüsta így igyekezett — Jézus tanítása szellemében — megmagyarázni azt, hogy miért o- lyan kevesen és oly különböző fokban szegődnek Jézus követői közé. Az eredeti példabeszéd, Mt 13,1 —16 és az előző két olvasmány közös témája Isten mindent megelőző kegyelme, amely főleg Jézus Krisztusban lett láthatóvá. A „megváltás” mentőakciót is eszünkbe juttathat: katasztrófa után mentsük, ami menhető. De Isten terveiben a megváltás nem kétségbeesett mentőakció, hanem terveinek kivitelezése. Az Úr szava nem hiúsulhat meg, hallottuk az első olvasmányban. Az mindig eléri célját: Ha valaki válaszol Isten hívására, megtalálja élete célját, az örök életet Istennél. Ha viszont valaki visszautasítja Isten szavát, önmaga fordul el az örök élet forrásától. Isten hívására legtökéletesebben Jézus Krisztus válaszolt. Mint Isten terveinek zsengéje, benne megjelent Isten terve szerint az első neki engedelmeskedő és éppen ezért megdicső- ült, örök élettel megajándékozott ember. De nem csak Jézust érintette ez a változás. Benne, Jézus Krisztusban, Isten magához ölelte a világot. Tettleg (Fiát adta értünk) bebizonyította, hogy számára nem közömbös az emberiség és a világ sorsa. így kegyelme, hívása, felénk megnyilvánuló jóakarata mindenütt jelen van, és világosan kifejezésre jut főleg napjainkban az Egyház igehirdetésében. Az életünkben tapasztalható türelmetlen, sokszor céltalannak tűnő, de soha meg nem szűnő keresésre az Isten szava a válasz: ha befogadjuk igéjét, és aszerint rendezzük be életünket, keresésünket az Krisztus mint Orfeusz márványszobor az 5. századból
