A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-06-01 / 6. szám

245 nyos indiai vallásokkal és képviselőikkel folyik. Krisztus megváltó művének az indiai művelődésben kell testet öltenie. Havi szándékunk sajátos szempontját az indiai egyház missziós életereje jelenti: a befelé és a kifelé irányuló misszionálás. Magán a hatalmas Indiai Únión belüi egyre több pap és szerzetes, aki népesebb és erősebb keresztény közösségből származik, vállal missziós munkát a keresztény szempontból még gyengébb országrészekben. Külföldre induló indiai misszionáriusok pedig ma már minden világrészen talál­hatók. Ez az indiai egyház érettségének csalhatatlan jele. II. János Pál pápa 1986 februárjában végzett indiai látogatása — a helyi egyház rítuskülönbségekből eredő feszültségei mellett — éppen erre a missziós feladatra összpontosult, amely a vallások egy­más között párbeszédét és összefogását kívánja. „A vallás — mon­dotta február 2-án a Szentatya — irányítja teljesen életünket Isten felé; ugyanakkor életünket egészen át kell itatna Istennel való kap­csolatunknak, olyannyira, hogy vallásunk legyen az életünk. A vallás foglalkozik az emberséggel és mindazzal, ami részét alkotja az ember­ségnek; ugyanakkor Isten felé irányítja mindazt, ami emberi van ben­nünk." ,,A modern világban fennáll a követelmény, hogy minden val­lás együttműködjön az emberiség ügyéért, és hogy ezt az ember szel­lemi természetének távlatába tegyék. A mai napon mi — hinduk, muzulmánok, szikhek, buddhisták, dzsainiták, párszik, kereszté­nyek — összegyűltünk a testvéri szeretet szellemében, hogy magával a jelenlétünkkel kinyilvánítsuk ezt. Miközben az emberről szóló igaz­ságot hirdetjük, külön nyomatékkai hangsúlyozzuk azt a tényt, hogy amikor az ember evilági és társadalmi jólétre és teljes emberi méltó­ságra törekszik, ez megfelel szellemi természete mély vágyának." „India bölcsessége felbecsülhetetlen mértékben gazdagítja a világot, midőn arról tanúskodik, hogy az anyagi javak halmozása nem az élet végső célja. Az ember igazi felszabadítása, valamint mindannak meg­szüntetése, ami szembehelyezkedik az emberi méltósággal, csak ak­kor fog megvalósulni, amikor majd az ember szellemi távlatú szemlé­letét komolyan vesszük és keressük." Az imádság a szeretet viharának kitett szerény kis virág Pierre Talec

Next

/
Oldalképek
Tartalom