A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-01-01 / 1. szám
25 már, akár tetszik, akár nem. És ennek a lelkeden nyoma van. Megvallom, erre nemigen tudtam mit válaszolni. De egyszerre csak feltolult bennem valami keserű düh: — Akkor miért tartottatok a keresztvíz alá - kiáltottam és fölugorva hozzáfűztem: - én nem akarok többé vallásos lenni. Mégiscsak abszurdum, hogy egy tehetetlen pólyás sorsa fölött felnőttek intézkedjenek! Ez igazságtalanság! Hol élünk? A huszadik században, nem??!! — Fejemet elöntötte a vér, és úgy kiabáltam, hogy apa bejött a szomszéd szobából. — Mi bajod van? — kérdezte nagyon csendesen és nyugodtan. Józan hangja egy szempillantás alatt lehűtött. Lesütöttem a szememet és nem válaszoltam — Ülj le — mondta aztán súlyosan, és maga letelepedett az asztal mellé. Szót fogadtam. — Fiam — kezdte kis szünet után —, nem kell magyarázkodnod, hallottam az egészet. A te okoskodásodba több hiba is becsúszott. Mondd csak, miért abszurdum az, hogy egy tehetetlen pólyás sorsa fölött a szülei intézkednek? Nem úgy, ahogy te mondtad: felnőttek, hanem a szülei. Ez talán mégis egy kis különbség. Hát az életed felől kik intézkedtek? Nem, hogy megkeresztelve nem lennél, de még csak nem is léteznél, ha szüleid nem akarták volna. Erre te sohase gondoltál? És talán . .. talán neheztelsz a szüléidre, hogy életet adtak neked? Apa hosszan hallgatott, és én nem tudtam mit válaszolni. Apa így még nem szólt hozzám. Egyszerű segédmunkás, nem is sejtettem, hogy így tud beszélni. Ö eltalálta a gondolataimat. — Csodálkozol, hogy így beszélek? Honnan értek én ehhez? Miért? Mert derék szüleim voltak, akik megkérdezésem nélkül megkereszteltek, és azután a hittant alaposan megtanultatták velem. Ismét elhallgatott. A szomszédból a rádión valami divatos sláger hangjai szűrődtek a szobába, s míg apa szavai ide-oda hullámzottak, folyton az motoszkált a fejemben, hogy ugyan melyik filmből is való ez a sláger . . . ? Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, elkárho- zik — hallom apa hangját, de mintha nagyon távolról szólna. Aztán megint — Ha nem akartuk volna, nem élnél most, és ha nem akartuk volna, most hitetlen lennél, pogány . . . Megkereszteltettünk és a hitben neveltünk, hogy ne csak az evilági, hanem az örök életet is biztosítsuk a számodra. Talán felelőtlenül jártunk el? Te azt hiszed, hogy akik pogányul élnek, azok boldogok? Megirigyelted a szabadságukat? Nem bánom, lesd meg, hogyan élnek. És ha tetszik neked az, amit csinálnak, hát eredj a paphoz, és töröltesd magad a listáról, de a lelked rőI úgysem lehet a keresztséget letörölni, ezt már anyád megmondta! i
